A póré csak arra vár, hogy ilyen pitét süss belőle – Új recept a Nosalty TikTok-csatornáján!

A póréhagyma egyike a kevésbé használt hagymáknak, ami nagy kár, tekintve, hogy milyen finom, karakteres, édeskés ízt ad minden ételnek. Ezen a pitén két egész póréhagyma trónol, nem is csoda hát, hogy verhetetlen recept az, ami most következik.

A póréhagymából leggyakrabban levest készítünk, itt azonban nagyjából meg is áll a tudomány. Pedig ezek a szép, zöld-fehér átmenetben játszó zöldségek megérdemlik a törődést. Mind főzve, mind sütve kellemes, édeskés ízt vesznek fel, és gyorsan megpuhulnak, ezekkel a tulajdonságokkal pedig vétek lenne nem kezdeni valamit. Az alábbi póréhagymás pite gyors, végtelenül egyszerű, és a percek alatt elkapkodós fajta. Jöjjön a recept!

A póréhagymás pite receptjét ITT találod!

Ne bajlódj a tésztával!

Azért is ilyen gyors ez a recept, mert a tésztával kicsit csalunk. Nincs ebben semmi szégyen, teljesen jól működik bármelyik előre elkészített tészta, amit kedvelünk. Ugyan készíthetnénk hozzá saját kelt vagy vajas tésztaalapot, erre azért nem mindig van az embernek kedve/ideje.

A kelt tészta azért előnyösebb ennél a piténél, mert kissé jobban feljön, mint a vajas vagy leveles tészta, jobb a tartása, és édeskés íze kiválóan illik a póréhoz.

Persze tényleg használhatunk más fajtákat is, csak számoljunk azzal, hogy azok máshogy viselkedhetnek a sütőben. A leveles tészta például hajlamos rövidebb, a vajas tészta pedig hosszabb ideig sülni.

A lényeg, hogy bármilyen tésztát használunk, hajtsuk fel a szélét (ezzel is erősítve a pite szerkezetét), és szurkáljuk meg az alját (segítve ezzel a tészta átsülését). Ezeket a lépéseket ne hagyjuk ki.

Fektesd fűszeres alapra!

A hagymák alá azért kell valamilyen alap, ezzel is többé tehetjük az egyszerű fogást. Ha például gazdag krémsajtot keverünk össze aromás pesztóval, egy fantasztikus tölteléket kapunk, ami összehozza a piténket.

Szórjunk rá bőven reszelt sajtot is, az még sosem ártott egy zöldséges pitének sem. Ezzel a krémsajt-bazsalikom-póréhagyma hármassal iagzán különleges ízkombinációt hozunk létre, ami maradandó élményt nyújt majd.

Készítsünk póréhagymás pitét!

Hozzávalók:

2 db póréhagyma, 500 g kelt tészta (előre elkészített), 5 ek pesto, 125 g krémsajt, 1 marék bazsalikom, 50 g parmezán sajt, 200 g sajt (reszelt gouda), só ízlés szerint, bors ízlés szerint

Szakácsunk, Flóra így készíti a pitét:

@nosalty.hu Ti mit szoktatok póréhagymából készíteni? #tiktokhungary #cooking #nosalty #leek ♬ eredeti hang - Nosalty

Egy tálban keverjük el a krémsajtot a pesztóval, sózzuk-borsozzuk ízlés szerint. A két nagyobb póréhagymát vágjuk egyforma karikákra.

Az előregyártott kelt tésztát tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsibe, hajtsuk fel a széleit, nyomkodjuk le villával, majd az egészet szurkáljuk is meg a villával. Jó alaposan kenjük meg a pesztós sajtkrémmel, és szórjuk meg gazdagon a reszelt gouda sajttal.

Helyezzük rá a póréhagymakarikákat szép egyenletesen, majd toljuk be a sütőbe 170 °-ra 20-25 percre. Miután elkészült, szórjuk meg parmezánforgácsokkal és friss bazsalikomlevelekkel.

A póréhagymás pite teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket a recepteket is érdemes kipróbálni:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.