Kiderült, mekkora volt a pánikvásárlás a boltokban múlt héten

Bár a márciusi lezárások és korlátozások bejelentése után érzékelhetően nőtt a forgalom a hazai élelmiszeráruházakban, kiemelkedően nagy felvásárlási roham nem volt az üzletekben.

Az átlagoshoz képest nőtt a forgalom, de a tavaly tavaszihoz hasonló nagy felvásárlási roham nem volt a boltokban az elmúlt napokban; a március 15-i hosszú hétvége miatt ugyanakkor a boltokban vásárlási hullámra számítanak pénteken és szombaton - számoltak be az MTI-nek nyilatkozó élelmiszerláncok.

Az új járványügyi intézkedések múlt heti bejelentése után a forgalom növekedése meg sem közelítette a járvány első hulláma alatt tapasztalt mértéket

- fogalmazott az MTI kérdésére a CBA kommunikációs igazgatója. Fodor Attila elmondta: múlt csütörtökön átlagosan 10-15 százalékkal nőtt a CBA boltjainak forgalma, pénteken 20, szombaton pedig 30 százalékos volt a növekedés, de vasárnap elkezdett csökkenni a vásárlások intenzitása, és hétfőtől már csak kissé haladta meg a szokásost.

A kommunikációs igazgató hozzátette, hogy az ünnepek előtt azonban mindig erősödik a forgalom, erre most is számítanak, de kiugró emelkedést nem várnak. Ami változás volt az első hullámban tapasztaltakhoz képest az az, hogy akkor az alapélelmiszerek iránt nőtt meg kiugróan a kereslet, most viszont a friss termékek, különösen a hús- és hentesáru értékesítése emelkedett többszörösére, bár az alapélelmiszerekből is több fogyott az átlagosnál. Fodor Attila Hangsúlyozta, hogy nincs ok felvásárlásokra, az ellátás folyamatos, a magasabb raktárkészletek mellett a beszállítók is teljesíteni tudják a megrendeléseket.

A Lidl a március 8-tól érvényes szigorítások múlt csütörtöki bejelentését követő két napban érzékelt forgalomnövekedést. A Lidlben kereslet most is a tartós alapélelmiszerek, a friss húsok, valamint a papíráru, például a WC-papír iránt nőtt meg. A tapasztalatok szerint a vásárlók tudatosabban intézik bevásárlásaikat, így kisebb mértékűre tehető a felhalmozások aránya - közölték.

A március 15-i hosszú hétvége miatt a Lidl élénk forgalomra számít, ami várhatóan péntek délután és szombaton lesz erősebb a megszokottnál. Az áruházlánc szintén azt javasolja, hogy a vevők ne halmozzanak fel feleslegesen sok élelmiszert, mint jelezte, áruházai áruellátottsága biztosított, az élelmiszerek pótlása és a polcok feltöltése folyamatos.

A Spar sem számolt be a járvány első hulláma alatt tapasztalthoz hasonló pánikvásárlásról. A vállalat az MTI-vel azt közölte, hogy egyes tartós élelmiszerek, például az élesztő forgalma az új járványügyi intézkedések bejelentése után enyhe mértékben növekedésnek indult, ez a felfutás vasárnap reggelre azonban teljesen el is tűnt. Mint jelezték, vásárlási dömpingre a továbbiakban sem számítanak.

A Spar tájékoztatása szerint minden hosszú hétvége előtt forgalomnövekedést tapasztalnak, ez idén sem lesz másképp, de valószínűleg nem lesz olyan mértékű, mint a járvány előtti időkben. Az áruházlánc sem tapasztal fennakadást az áruellátásban.

A Tesco az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a korlátozások bejelentése óta nem észleltek jelentős mértékű forgalomnövekedést, ugyanakkor a tartós élelmiszerek, az otthoni sütés-főzés hozzávalói iránt valamivel nagyobb kereslet mutatkozott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók bíznak a biztonságos élelmiszerellátásban és nem érzik szükségét nagyobb mennyiségek beszerzésének - hangsúlyozta a vállalat. A Tesco jelezte, hogy - függetlenül a vírushelyzettől - a hosszú hétvégékhez hasonlóan a mostani is generál majd némi forgalomemelkedést, de kiugró keresletre nem számítanak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...