Őrület, mennyit költöttünk tavaly húsvéti sonkára!

Rekordmennyiségű pénzt költöttünk tavaly húsvéti sonkára és csokoládéra, az idei évben pedig még ezt az összeget is felülmúlhatjuk. A boltok különleges ajánlatokkal készülnek.

Idén húsvétkor még a tavalyinál is több pénzt költhetünk sonkára és édességekre - írja a Világgazdaság.

A tavalyi évben 8 milliárd forintot költöttünk húsvéti sonkákra (ez 4200 kilogrammnak megfelelő hús), 4,5 milliárd forintot édességekre, idén pedig még ezt a számot is felülmúlhatjuk, ugyanis legalább 8-10 százalékkal nagyobb bevételt hozhat az ünnep, mint az előző évben.

Az ünnephez közeledve folyamatosan nő a forgalom is, húsvéti termékeket már március elejétől kezdve forgalmaznak a különböző szupermarketek. A Világgazdaság körképe szerint a CBA üzletek például két húsvéti hullámra számítanak, míg április elején a száraz élelmiszerek és az édességek fogynak inkább, addig a húsvét előtti héten már a sonka, a tojás,a torma és a zöldségek lesznek a legkeresettebb árucikkek.

Bár nagypéntek, húsvétvasárnap és húsvéthétfő mind munkaszüneti napnak minősül, a SPAR az azt megelőző napokon ( csütörtök és szombat) meghosszabbított nyitva tartás várható azokban az üzletekben, ahol erre láthatóan igény van.

Ezeket olvastad már?

via:Világgazdaság

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.