Ezek lehetnek a legkoszosabb eszközök egy étteremben - 5 dolog, amit nem takarítanak eléggé

Te is szoktál étteremben enni? Néha nem árt vigyázni, mert nem biztos, hogy mindenhol mindent letakarítanak. Mutatjuk, mik lehetnek a legkoszosabb eszközök egy étteremben.

Korábban már írtunk róla, hogy mik a legmocskosabb dolgok egy háztartásban. A bacik miatt nem árt takarítani, azonban a lakáson kívül nagyobb veszély leselkedhet ránk, mondjuk egy étteremben. A Taste of Home oldal összegyűjtötte, melyek azok az eszközök, amiket ha nem takarítanak, akkor komoly baciforrások lehetnek. Íme a lista:

1. Só- és borstartó

Lehet, hogy nem olyan jó ötlet utólag sózni és borsozni az ételt. A só- és borstartót rengetegen fogják a kezükbe, ezért sok baktérium tud rajta megragadni. Egy néhány évvel ezelőtti kutatásban a legveszélyesebbnek a borstartót titulálták, amin e. coli baktériumot is találtak.

2. Étlap

Dr. Chuck Gerba, az Arizónai Egyetem kutatója szerint egy étlapon százszor több baktérium ragadhat meg, mint egy vécéülőkén. Ha kicsit belegondolunk, akkor lehet ebben némi igazság, mivel az étlapok is kézről kézre járnak az étteremben. Néha tehát ezeket sem árt áttörölni.

3. Székek

Egy 2012-es kutatásbanmegvizsgálták az éttermi székeket is. Az esetek 70%-ban találtak veszélyes baktériumokat. Miért? Mert sokan húzzák ki, és ülnek rá.

4. Snackes tálak

A mexikói éttermekben gyakran adják piros műanyag tálkában a tortillát, vagy más finomságokat. Ezeket sem árt jól elmosni, mert megragadhatnak rajtuk a szennyeződések. Ugyanez igaz fa tálakra és a fonott kis kosárkákra is.

5. Ételcsipesz a svédasztalon

A svédasztalos étkezések leginkább a hotelekben elterjedtek, de az önkiszolgáló éttermekben is találkozhatunk a különböző ételcsipeszekkel, és adagoló kanalakkal. Talán nem kell nagyon magyarázni, miért ragad meg ezeken is sok bacilus, ha nem takarítják, vagy cserélik le őket. Semmi sem garantálja, hogy mindenki kezet mos, mielőtt sonkát, vagy salátát szed magának a tányérjára.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via Taste of Home

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...