Nem minden növényi tej egészséges – 5 összetevő, amit kerülj el

Ma már számtalan különböző növényi tej közül választhat az, aki nem akar tehéntejet fogyasztani. Az általános vélekedéssel ellentétben azonban nem minden növényi tejpótló egészséges.

Néhány évvel ezelőtt még furcsán néztünk a boltok polcain feltűnő növényi tejekre, manapság pedig már szinte minden kávézóban kapható zabtejes latte. A vegánok és a tejérzékenyek a párszáz forintos rizstejtől az aranyárban mért, ízesített mandulatejig rengeteg különböző féle növényi tejből választhatnak.

Bár az otthon elkészített növényi tejekről biztosan tudhatjuk, hogy mit tartalmaznak, nem mindig van időnk és energiánk az ilyen konyhai mutatványokra. A boltban kapható „tejekbe” viszont gyakran kerülnek olyan adalékanyagok, amiket jobb elkerülni, ha egészséges tejalternatívákat keresünk.

Nem minden növényi tej egészséges – 5 összetevő, amit kerülj el

Hozzáadott cukor

Hozzáadott cukor szinte mindenben van, de ha azért váltottunk növényi italokra, mert szeretnénk egészségesebben táplálkozni, inkább kerüljük a plusz cukrot tartalmazó tejeket. A zab például önmagában is kimondottan édes, így a zabtejhez nem szoktak cukrot tenni. A mandulatej viszont elég íztelen, így abban gyakori a plusz cukor.

Karragén

Ma már nem igazán használják a növényi tejekben, de régebben a mandulatej gyakori összetevője volt a vörösmoszatból kinyert karragén.

Az emulgeálószerként és sűrítőként használt anyagnak két fajtája van. Míg az élelmiszeriparban használt karragén fogyasztása elvileg biztonságos, a másik változat emésztési panaszokat okozhat és rákkeltő hatása is lehet. A biztonság kedvéért kerüljük a karragéntartalmú tejeket.

Olajok

Gyakori adalékanyag a növényi tejekben a napraforgó- vagy épp a pálmaolaj. Az italnak az olajoktól jobb, krémesebb állaga lesz, de az valójában egyáltalán nem szükséges összetevő. A túlzott olajfogyasztás szív-érrendszeri betegségeket okozhat és elhízáshoz vezethet, szóval válasszunk inkább olajmentes tejeket, ha van rá lehetőségünk.

Aromák

Sajnos a legtöbb ízesített növényi tej aromák és ízfokozók hozzáadásával készül. Bár a természetes aromák alapvetően nem károsak az egészségre, azokról ritkán tudjuk pontosan, hogy miből vannak, hogyan állították őket elő és sokan érzékenyek az aromákra, puffadnak, hasfájásuk lesz tőle.

Xantángumi és guárgumi

Ezek az ijesztő nevű anyagok gyakran tűnnek fel a növényi tejek összetevői között. A xantán- és guargumi valójában természetes anyagok, amiket az élelmiszeriparban sűrítőanyagként és stabilizátorként használnak.

Fogyasztásuk emésztési zavarokat, puffadást, görcsöket, hasfájást okozhat, ezért jobb elkerülni őket.

Forrásunk volt.

Szerző: Kremmer Magdi


Még több cikk az egészséges táplálkozásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...