5 dolog, amire figyelj, ha növényekkel dekorálnád a konyhád

Korábban a konyha funkcionális helyiség volt, amit főzéshez és élelmiszerek tárolására használtak. Ezt a szobát mostanra olyan központi területté emelték fel, ami a lakók személyiségét, illetve gasztronómiai és esztétikai ízlését is tükrözi – ahogy azt is, hogy milyen növényeket szeretnek.

A zöldek életre keltik a helyiséget, és olyan természetességet visznek bele, amire mindenkinek szüksége van. De csak akkor, ha gondoskodunk is róluk. Lássuk, mire figyeljünk, ha a növényekkel dekorálnánk a konyhánkat (is).

A zöldek a konyhának is jól állnak

Stratégia

A növénygondozók gyakran két táborra osztódnak: a túlöntözőkre és a kiszárítókra. Innen már egyszerű az indulás, csak tudnunk kell, hogy melyik csoportba tartozunk. Ha az előbbibe, akkor érdemes a zöldeket olyan magasra tenni, ahol nem érhetjük el őket anélkül, hogy székre kelljen állnunk, így eszünkbe fog jutni, hogy elég hetente maximum egyszer locsolnunk. A szekrények teteje például jó megoldás lehet!

Ha pedig hajlamosak vagyunk dehidratálni szegénykéket, akkor helyezzük őket közelebb a mosogatóhoz, hogy ne feledkezzünk meg róluk.

Ha egyelőre nem vagyunk biztosak benne, hogy mit rontunk el, a békeliliom akkor is hálás lesz nekünk. Elviseli a túl- és alulöntözést is, és egyaránt bírja az erősebb, illetve gyengébb fényviszonyokat.

Keressük meg a fényes zónákat, ha növényekkel dekorálunk

A konyhánk különböző részeire más-más intenzitással ér el a napvény, és nem mindegy, hogy melyik növényt hova tesszük. Az afrikai ibolya számára például az északi vagy keleti fekvésből érkező erősebb, de közvetett fény a legkedvezőbb a virágzáshoz, mert a túl sok fény megperzselheti a leveleket. Természetesen azokat a pontokat is kihasználhatjuk, ahová nagyon intenzíven süt a nap: a kígyónövények a legvilágosabb helyen is boldogulnak, de elviselik a gyengébb fényt is, ha azzal kell beérniük.

Kígyónövény

Páratartalom

Gondoljuk át, hogy mennyire szellőzik jól a konyhánk, ugyanis a túlzottan magas páratartalom nem igazán kedvez például a pozsgás növényeknek.

Van rá elég időnk?

Sokan szeretik, ha nemcsak egy-egy zöld díszeleg a polcon, hanem valóságos dzsungel az otthonuk. Ez azonban kockázatokkal is jár, hiszen előfordulhat, hogy nem tudjuk jól fejben tartani, hogy melyik példánynak mire van szüksége. Az apokalipszist úgy kerülhetjük el, ha szívós növényeket választunk, amelyek szinte bármilyen körülmények között képesek fejlődni. A legnépszerűbb növények közé tartozik a zöldike, mert könnyen szaporodik, és szinte lehetetlen megölni, a filodendron, a szobafutóka, valamint a gyöngysor, más néven borsóka.

Philodendron

Válasszunk egy szép és praktikus növényt

A konyhában érdemes fűszernövényeket nevelni, amik főzéshez vagy egy csésze tea készítéséhez is segítségünkre lesznek. Ha egy olyan növényt gondozunk, amit tényleg rendszeresen használunk is, miközben a konyhában teszünk-veszünk, akkor nagyobb annak az esélye, hogy rendszeresen gondoskodunk róla. Nevelgessünk rozmaringot, bazsalikomot és egy kis paradicsompalántát, és kész is a házi tésztaszósz.

Forrásunk volt.


Még több konyhai tipp itt:

Címlapról ajánljuk

További cikkek