Nemzetközileg elismert séfek pazar fogásai a Felix Kitchen&Bar őszi étlapján

Öt fogás, amit nem szabad kihagyni a Felix új étlapjáról. Akár 30-50 alapanyagot is tesztelnek, mire megtalálják a tökéleteset.

Ritka alkalom, mikor egy nemzetközileg elismert séf fogásait nem csak fine dining étteremben kóstolhatjuk végig. Többek között ezért is vártuk a Felix Kitchen&Bar új étlapját, melyet Mészáros Ádám és Soós István páros nyolc, újragondolt fogással egészített ki a hagyományok tiszteletét és a minőségi alapanyagokat középpontba helyezve.

Van, ahol a technológia, van, ahol a hagyományok tisztelete az elsődleges szempont. Egy, ami közös, az pedig a magas minőségű alapanyag, és az, hogy ezt folyamatosan tudjuk biztosítani” - összegezte az új ételek koncepciójának hátterét Mészáros Ádám, aki tavasszal igazolt a Felix Kitchen&Bar-hoz.

Mészáros Ádám és Soós István, fotó: Socially / Balogh Kata / Felix

A nemzetközileg is többszörösen elismert séf úgy nyilatkozott, hogy az általa megálmodott fogásoknak az a feladatuk, hogy egyedi élményt adjanak a vendégeknek és edukáljanak is.

Nem az a célunk, hogy túlszofisztikált vagy túlságosan összetett tányérokat készítsünk. Mégis úgy gondolom, hogy hosszú távon nagyon fontos, hogy ételeinken keresztül edukálhassunk. Akár csak úgy, hogy megmutatjuk mire képes egy-egy igazán jó minőségű alapanyag. Így tudunk fejlődni, hogy a kis magyar gazdaságok értékeinek teret biztosítunk.”

Ismerős ízek új köntösben: ezt jelenti a Felix-féle új harcsapaprikás túrós csuszával

Egyik kedvencünk már most a harcsapaprikás, mely a Felix friss étlapjának legújabb éke. A főétel megalkotásakor két fontos szempontot is figyelembe vett a séf és csapata: legyen összeillő az étterem atmoszférájával, és ízében is hűen tükrözze azt, amit régről megszokhattunk.

Harcsapaprikás túrós csuszával, fotó: Socially / Balogh Kata / Felix

“Éppen csak annyi »csíny« legyen benne, ami nem változtatja ezt az ételt karikatúrává. Ezt a »csínyt« igyekeztem a mártásnál elsütni. Egy nagyon karakteres, bársonyos mártást készítettünk mellé, ami nem túl nehéz és méltó partnere a harcsának.”

A mártás kulcsát egy éveken át fejlesztett halászlépaprikás alapja adta, szigorúan túrós csuszával tálalva. A rétegzett házi gyúrt tészta különlegességét Galló János Jersey teheneinek tejéből készített túró és tejföl adja.

Régi klasszikus újraértelmezve: görög saláta

Ez a fogás jó példa arra, hogy megmutassa, mire is képesek együtt a jó minőségű alapanyagok. A zöldségeket Horváth Boldizsár (Farm2Fork Kft.) biztosítja, aki az ország bármely pontjára képes elmenni, hogy a legkiválóbb alapanyagokat beszerezze. A magyar zöldségeket tölgyfahordóban érlelt Dodoni fetasajt és több hónapos kóstoló sorozat után kiválasztott olívaolaj koronázza meg.

Görög saláta, fotó: Socially / Balogh Kata / Felix

Őszi hangulat kacsamellel és káposztával tálalva

Az alapanyagok minőségében nem ismerünk kompromisszumot!” - mondta el Mészáros Ádám, a Felix Kitchen&Bar executive séfe. Ezt az elvet követve született meg a savanyított levélbe tekert lilakáposztával és sült kelkáposztával felszolgált magyar kacsamell. A két zöldség közül míg a lilakáposztát egy napig borban, mézben és csipkebogyó lekvárban pácolják, a sült kelkáposztához olyan kiegészítő elemeket is hozzáadtak, mint az árpagyöngy és a hajdina, mellyel szintén a hagyományok előtt tisztelegnek. Az őszi árnyalatok csak úgy pompáznak a tányéron, így a szürke, hideg napokon igazi felüdülést jelent ez a fogás.

Kacsamell, káposztával, fotó: Socially / Balogh Kata / Felix

Amin biztonságosan osztozhatunk: nyelvhal papírban sütve, konfitált burgonyával, gombával és magyar kaviárral

Ugyan a nyelvhal nem az egyik legpopulárisabb halféle a magyar gasztronómiában, mégis páratlan íz nyerhető ki belőle, egyszerűen papírban megsütve.

Minden fogásomba szeretnék belecsempészni valami pluszt, ami – ha nem is feltétlenül technológiai újítás –, de vagy nem megszokott vagy éppen a Felix kínálatában mutathat újat. Legyen szó egy salátáról, amit házilag marinált és füstölt pisztránggal adunk extraként, vagy az egészben szervírozott papírban sült nyelvhalról több komponensű köret elemeivel.”

Az egyik legkülönlegesebb főételt az egyszerű sütési technikának köszönhetően, sallangmentesen kapjuk, konfitált burgonyával, ördögszekér- és szarvasgombával, valamint magyar kaviárral megbolondítva. A mediterrán nyaralásainkat idézi meg a tányér, hiszen egy egészben sült halat kínálnak, amit akár meg is megoszthatunk vacsorapartnerünkkel.

Nyelvhal papírban sütve, fotó: Socially / Balogh Kata / Felix

Ami soha nem hiányozhat az étlapról: csokoládétorta, házi narancslekvárral

Mészáros Ádám csokoládé iránti szeretetét akkor értjük meg igazán, ha megkóstoljuk ezt a desszertkülönlegességet.

Igazi gasztronómiai útra csábít minket Ádám új étlapja, amiért jelen esetben nagyon hálásak is vagyunk, mert ez az út most nem a külföldi konyhaművészetet, hanem az itthoni értékeket, kimagasló hazai alapanyagok ízét tárja elénk, amire talán sosem vágytunk még ennyire!

Csokoládétorta, fotó: Socially / Balogh Kata / Felix

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?