Nagyon durván drágul a mézeskalács alapanyaga – érdemes mielőbb beszerezni, ha hazait akarunk

Rettenetes volt a méhészeknek a 2020-as év, így az árak teljesen elszabadultak, jövőre pedig tetőfokára hág az áremelkedés.

A 2020-as silány termés miatt sajnos minimum 50-70%-os drágulás várható mézfronton, a hazai mézekről pedig, hanem sietünk még idén, jövő év elejére lehet, hogy lemondhatunk - a termelők ugyanis főként exportra viszik árujukat.

Európa-szerte nagy a gond, kivételesen kevés méz termett idén, és még a világ második legnagyobb méztermelője, Törökország is küszködik – náluk katasztrófaágazattá nyilvánították a méhészetet.

2021-re arra készülhetünk, hogy a nagyban értékesítő méhészeknél eltűnik az akácméz, aki pedig magyar mézet szeretne, csakis termelőknél kell, hogy keresse.

Hogy mennyibe kerül jövőre a méz?

A virágméz felvásárlási ára 40%-kal, addig az akácmézé 60%-kal emelkedik, amire „rámegy” még a 27%-os áfa és az infláció miatti termelői költségtöbblet. Vagyis könnyen előfordulhat, hogy kétszer annyiba fog kerülni jövőre a méz, mint idén - írja az Agrárszektor.

Idén az átlagos mennyiség (10 ezer tonna hazai felhasználás és 15-20 ezer tonna export) felét sikerült csak betakarítani, a helyzetet pedig csak fokozza, hogy a termelők valószínűleg főleg külföldön értékesítik majd azt a keveset is.

A szakértők tanácsa, hogy inkább egy adott hazai termelőtől szerezzük be a szükséges mennyiséget, és minél előbb.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...