Tényleg jó a méz a megfázásra?

Régóta természetes gyógymódként ajánlják, ezért a kutatók most rengeteg tanulmányt néztek át, hogy rájöjjenek: tényleg hatásos-e.

A BMJ Evidence-Based Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a felsőlégúti megbetegedések az antibiotikumhasználat leggyakoribb okai, ami már csak azért is problémás, mert a legtöbb ilyen megbetegedés nem is bakteriális, hanem vírusos eredetű (80 százalékát a rhinovírus okozza) – semmire nem jó tehát ellene az antibiotikum. A szakértők szerint lassú világjárványként is emlegetett antibiotikum-rezisztencia kialakulásának fontos oka a túl sokszor és feleslegesen felírt, majd nem szakszerűen beszedett antibiotikum.

via GIPHY

Nem rossz megközelítés hát, hogy az emberek az enyhébb betegségek esetén inkább a természetes megoldásokhoz fordulnak. A mézről évtizedek, sőt, lehet, hogy évszázadok óta mondják már, hogy nagyon jó a megfázás és egyéb felsőlégúti megbetegedések kezelésére, és számos kutatás is foglalkozott már vele, hogy vajon tényleg így van-e. Az Oxfordi Egyetem kutatói most a fent említett folyóiratban megjelent tanulmányukban sorra vették a leginkább releváns tanulmányok eredményeit, és úgynevezett metaanalízist folytatva kielemezték, mit mutatnak a témában.

AZ EREDMÉNYEK

Az átnézett tanulmányok mindegyikében vagy placebót, vagy más gyógyszereket, esetleg semmilyen kezelést nem adtak a mézzel szemben a felsőlégúti panaszokra. A témáról szóló kutatások közül végül 12-t találtak minden kritériumnak megfelelőnek, így ezek eredményeit vetették össze.

Összességében elmondható, hogy a méz tényleg hatásos lehet a tünetek enyhítésében, de az eredmény nem annyira egyértelmű, hogy a szakértők mindenkinek elkezdjék ajánlgatni a mézfogyasztást a felsőlégúti betegségek esetén. A placebóval szemben a méz mutatott egy kis javulást, és érdekes, hogy a hagyományos kezeléssel szemben nagyobb hatékonysággal alkalmazták a köhögés rendszerességének és erősségének visszaszorításában.

A szakértők ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy az átnézett kutatások nem voltak túl jó minőségűek, ráadásul sokat gyerekekkel végeztek, így az eredmények nem biztos, hogy alkalmazhatók felnőttekre is. A legfontosabb eredménye a metaanalízisnek az lett, hogy a méz semmiképpen nem árt, úgy tűnik, bizonyos esetekben még használ is, ugyanakkor szükség van jobb kutatásokra az ok-okozati összefüggések megállapításához.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...