Ezért jó az egészségednek, ha rendszeresen MÉZET eszel

Édes, mint a méz, szokták mondani, de a kellemes íz mellett ez a folyékony arany nagyon egészséges is. Mutatjuk, milyen pozitív egészségügyi hatásai vannak a méznek.

Az köztudott, hogy Popeye imádta a spenótot mivel ebből nyerte az erejét, de az már ritkábban kerül szóba, hogy Micimackó is alapos okkal rajongott a mézért, hiszen nemcsak nagyon finom, de egészséges is!

A méz az egyik legrégebbi és legtermészetesebb édesítőszer, ami nemcsak ízével kényezteti az emberiséget, hanem jótékony hatásaival is. A felső légúti megbetegedésektől az emésztőrendszer gördülékeny működéséig számos előnye van a mézfogyasztásnak, amelyeket tanulmányok is alátámasztanak. Ezek közül mutatunk be most ötöt!

Segíthet a felső légúti megbetegedések kezelésében

Az Oxfordi Egyetem kutatói 14 korábbi tanulmányt elemeztek, és ezek alapján arra jutottak, hogy a méz hatékonyan segít a felső légúti megbetegedések tüneteinek kezelésében. A hagyományos kezelésekkel összehasonlítva (patikában kapható készítmények, antibiotikumok), a méz enyhítette a köhögés gyakoriságát és intenzitását. Ezzel az antibiotikumok olcsó alternatívája is lehet, bár hozzátették a BMJ Evidence-Based Medicine lapban megjelent tanulmány szerzői, hogy további vizsgálatokra van szükség.

A méz azonban így is ígéretes lehetőségeket rejt magában, különösen, hogy az antibiotikum-rezisztencia az előrejelzések szerint egyre komolyabb problémát fog jelenteni.

Segíthet a metabolikus szindróma elleni küzdelemben

Először is tisztázzuk, mi az a metabolikus szindróma. Egy tünetegyüttesről van szó, amely növeli a szívbetegség, stroke és cukorbetegség kockázatát. A diagnosztizálásához az alábbi ötből legalább három tünetnek jelen kell lennie: vastag derék (nőknél 80,5 cm, férfiaknál 92 cm fölött), magas vérnyomás, magas triglicerid koncentráció a vérben, alacsony a jó koleszterin, azaz a HDL mennyisége, magas vércukorszint.

Egy 2018-as tanulmány, amit a Nutrients magazinban publikáltak, azt fedezte fel, hogy a méz segíthet ennek az állapotnak javításában. Először is, a méznek alacsony a glikémiás indexe, így nem növeli meg hirtelen a vércukor- és az inzulinszintet. Emellett a méz megakadályozta a kutatásban nagymértékű súlygyarapodást, illetve javítottam a lipid anyagcserét azáltal, hogy csökkentette a tirglicerid koncentrációt, és csökkentette a rossz LDL koleszterin szintjét, míg a HDL-ét növelte.A méz antioxidáns tulajdonságainak köszönhetően csökkentette az oxidatív stresszt, ami az egyik fontos tényezője a metabolikus szindróma kialakulásának.

Megelőzheti az artériák megkeményedését

Egy friss tanulmány a méz artériák megkeményedésének megakadályozásában játszott szerepét vizsgálta. A Nutrients lapban megjelent kutatás szerzői azt találták, hogy a méz 180 különböző anyagból áll, köztük cukor, vitaminok, ásványi anyagok és fitokémiai anyagok vannak benne. Az antioxidánsok és a gyulladásgátló anyagok az oxidatív stresszel szembeni védik a szervezetet.

Korábbi tanulmányok azt találták, hogy a mézfogyasztás növeli a vérben lévő antioxidánsok mennyiségét, valamint a a finomított cukor mézre cserélése elősegítheti az antioxidánsok általi védekezést az egészséges felnőttekben.

Segíthet a belek egészségének megőrzésében

Az Integrative Medicine Insights lapban arról írtak nemrég, hogy a méznek prebiotikus tulajdonságai vannak. A prebiotikumok segítik a jó baktériumok szaporodását a belekben. Minél több a baktérium a belekben, a megfigyelések alapján annál erősebb az egyén immunválasza és a mentálisan is kiegyensúlyozottabb. Azt is kiemelték, hogy a méznek vírusellenes tulajdonságai is vannak.

Rengeteg tápanyag van benne

A természetes cukor és a már többször említett antioxidánsok mellett, a mézben tápanyagok is vannak. Például egy kis adagban 31 különböző ásványi anyagot találtak, köztük a legnagyobb bajnokokat, így foszfort, kalciumot, káliumot és magnéziumot. Emellett nagyjából 600 illékony vegyület található a mézben, amelyek a feltételezések szerint hozzájárulnak a méz orvosbiológiai hatásaihoz.

via GIPHY

Összességében a méz nem csak üres kalória, hanem az egészségedre is jó hatással van, így érdemes belefoglalni az étrendedbe. Arra azonban figyelj, hogy megbízható forrásból szerezd be a mézet, ha teheted, válaszd a magyar termelőket!

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

Via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...