Vigyázz ezekkel a gyógynövényekkel, mert májkárosodást is okozhatnak

Valószínűleg úgy gondolnád, hogy a gyógynövények csak jót tehetnek a szervezetteddel, pedig akadnak sajnos olyanok, melyeket jobb elkerülni.

A gyógynövényeknek számos pozitív hatásuk van a szervezetünkre, azonban nem mindegy, honnan szerezzük be őket, vagy éppenséggel milyen termékre esik a választásunk. Mint kiderült ugyanis, bizonyos gyógynövénnyel ellátott kiegészítők „természetesnek” tekinthetők, de nem feltétlenül biztonságosak.

Vigyázz ezekkel a gyógynövényekkel, mert májkárosodást is okozhatnak

6 gyógynövény szerepel a listán

Egy Amerikában végzett kutatás során kiderült, hogy az ashwagandha, a fürtös poloskavész, a garcinia cambogia, a zöldtea-kivonat, a vörösrizs-élesztő és a kurkuma májkárosító hatásokkal rendelkeznek.

Ezek a gyógynövények olyan összetevőket tartalmaznak, amelyek potenciális májkárosodást okoznak. Egyelőre nem ismert, hogy ezek a termékek hogyan okoznak májkárosodást, de valószínűleg az elfogyasztásuk után a máj anyagcseréje tehető felelőssé

– idézi a Nők Lapja Alisa Likhitsup klinikai adjunktust, a tanulmány vezető szerzőjét.

A szakember több olyan beteggel találkozott, akiknek különböző étrendkiegészítők okoztak májkárosodást. A felmérések szerint a gyógynövényekhez köthető májkárosodások a 2004-2005 közötti hét százalékról húsz százalékra emelkedtek a 2013-2014-es időszakra.

A szakember éppen eztért azt javasolja, hogy mielőtt bármilyen étrendkiegészítőt vennénk be, konzultáljunk egy szakértővel. De van egy ennél is egyszerűbb tanácsa: étrendkiegészítők helyett inkább a főzés során használjuk ezeket a gyógynövényeket, természetes formájukban.

Forrásunk volt.


Még több életmód:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.