Kiderült, hogy csökkent-e a magyarok várható élettartama

Sajnos a várható élettartamra sincs pozitív hatással a koronavírusjárvány: Amerikában, és rengeteg európai országban, így itthon is kevesebb ideig élnek az emberek.

Sajnos a járvány intenzívebb szakaszának lecsengése óta sem állt meg az emberek élettartamának globális visszaesése – írja az Index a Nature Human Behavior című folyóirat tanulmányára hivatkozva.

Magyarország Európa országai közül az egyik, ahol átlagosan a leginkább rövidült az emberek átlagélettartama.

Érdekesség, hogy az Oxfordi Egyetem és a Max Planck Demográfiai Kutatóintézet kutatócsoportja által vizsgált 29 országban a járvány előtt növekedett a várható élettartam, évről évre magasabbak voltak a számok, viszont 2019-ben és 2020-ban, majd kisebb mértékben 2020-ban és 2021-ben több mint egyéves visszaesés következett be a várható átlagélettartamban.

Hogy mely országokat érinti a visszaesés?

Keletről Nyugatra haladva globálisan megfigyelhető jelenségről van szó, így a Kelet-Európai országokat és az USA-t is érinti.

A sereghajtó országok:

  • a várható élettartam leginkább Bulgáriában csökkent, 43 hónappal (3,6 évvel) 2021-ben 2019-hez képest
  • Szlovákia a második 33,1 hónappal, ahol 2,7 évvel rövidült meg az emberek élethossza
  • harmadik helyen az Egyesült Államok szerepel 28,2 hónappal (2,35 év)

Magyarországon is romlott a helyzet, mi a hatodik helyen állunk: 24,6 hónappal rövidült nálunk a lakosok élettartama a 2019-es adatokhoz viszonyítva.

Jól látható viszont, hogy az észak-európai országokban ellentétes tendencia figyelhető meg:

  • Norvégiában a várható átlagélettartam 1,7 hónappal emelkedett
  • Svédországban 0,1 hónappal
  • Finnországban 0,3 hónappal
  • Dániában 0,4 hónappal
  • Svájcban pedig 0,5 hónappal az 1 hónapos határ alatt marad az átlagéletkor visszaesése

Még több életmód itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Kormos Lili

További cikkek

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...