Kiderült, hámozva vagy héjastól egészségesebb-e az uborka

Nézzük, érdemes-e a kígyóuborka hámozásával bajlódni, vagy inkább hagyjuk a fenébe, és együk meg héjastól.

Bár a kígyóuborka szezonja júniustól szeptemberig tart, itthon egész évben kapható. Szezonon kívül legtöbbször a spanyol vagy holland üvegházakból származó kigyóuborkát vásárolhatjuk meg a boltokban. De mégis hogyan érdemes fogyasztani: hámozva vagy héjastól?

Kiderült, hámozva vagy héjastól egészségesebb-e az uborka

Alapvetően két táborra oszlanak az uborkát fogyasztók: van, aki csak héj nélkül hajlandó megenni, van aki pedig kifejezetten szereti, ha nincs megpucolva. A szakértők szerint mindkettő mellett és ellen szólnak érvek. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer nemrégiben közzétett Facebook-posztjában a kigyóuborka hámozását járja körbe.

Ahogy az a német ÖkoTest cikkéből is kiderül, az uborka héjában lévő növényvédőszer-maradékok miatt nem jogtalanul aggódnak a fogyasztók.

Laboratóriumi vizsgálatokból kiderült, hogy a Spanyolországból és Hollandiából származó uborkák felében kimutathatóak peszticidek, mennyiségük azonban jóval a megengedett szint alatti. Tehát nem jelentenek igazán veszélyt.

Mások savanyú íze és keménysége miatt nem kedvelik az uborka héját, nekik azonban azt tanácsolják a szakértők, hogy csak az ubi két végétől szabaduljanak meg, hiszen ezeken a részeken található a zöldségben a legtöbb keserűanyag (cucurbitacin).

Már csak azért is érdemes megenni az uborka héját, mert elképesztően sok tápanyag és vitamin található benne, melyet kár lenne kidobni a kukába.

Forrásunk volt.


Még több életmódcikk itt:

Legújabb receptek

Bulgogi marha

A bulgogi a koreai konyha egyik legnépszerűbb fogása, nem csoda, hiszen nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, a végeredmény pedig egy szaftos, ízgazdag fogás lesz. Tálald ...

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...