Kiderült a hentes nagy titka, és minden megváltozott

Brian körülbelül 15 évig dolgozott a húsiparban, de megnézett egy dokumentumfilmet, és átértékelte a munkáját.

Brian Kavanagh 16 éves korától kezdve hentesként dolgozott. A szakmát a családja kis húsüzemében kezdte, a Dél-Lanarkshire-i Burnside-ban. Később, 33 évesen a Morrisons szupermarket húspultjában helyezkedett el. Ekkor egészen elképesztő dolog történt: úgy döntött, hogy vegán lesz. A nagy titkot sokáig nem tudta elmondani a kollégáinak, mert attól félt, hogy kinevetik. Minden nap olyan ételt vitt be munkahelyére, ami húsnak látszott, nehogy kiderüljön minden.

Brian Kavanagh

Brian felesége már jóval korábban vegán lett, a férfi viszont húst hússal evett, és gyerekeinek is gyakran vitt haza különböző húsféléket. Akkor változott meg minden, amikor megnézte azEarthlingscímű díjnyertes dokumentumfilmet, amiben bemutatják, hogy az élelmiszeripar hogyan zsákmányolja ki az állatokat. Ekkor nem csak ő, hanem 6 és 9 éves gyereke is áttért a növényi alapú étrendre.

Brian rengeteget titkolózott kollégái előtt, amitől depressziós lett. Végül egy idő után úgy érezte, hogy nem bírja tovább, nem tudja tovább végezni a munkáját. A most 36 éves férfi jelenleg - ahogy ő mondja - "vegán hentesként" dolgozik aSgaia's Vegan Meats-nél. A cég húspótlókat gyárt, például szalonna-, hamburger- és kolbászutánzatokat.

Vegán receptek:

A hentes azt mondja, sok minden változott, mióta nem eszik húst, és más állati eredetű élelmiszereket. Nem csak új munkája lett, a bőre és az elméje is sokkal tisztább.

Ezeket olvastad már?

via BBC

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...