Ingyen büfé a suliban: ilyen is létezik egy vidéki városban

A makói Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában a nagyszünetben ingyen ingyen kapnak egészséges falatokat a diákok. Az iskola már korábban bevezetett néhány példamutató újítást.

A makói iskola igazgatójának régi vágya volt, hogy az iskola büféjét újjáélessze, ennek nyomán a főbejárat melett kapott helyet az új büfé, ahol az ételek teljesen ingyenesen elérhetőek a diákok számára.

A diákok a zakuszkát is saját maguk készítik/ forrás

A kényelmes étkezéshez ráadásul megnyitották az iskola melett álló, használaton kívüli raktárat is. Az átalakulás végénn jelentkezett egy bérlő, aki berendezte és beindította a büfét:

A régi kollégiumi bútorokból a jó állapotúakat áthoztuk, és egy retró hangulatú étkezőt alakítottunk ki. Ezt gondoltuk tovább, amikor egy régi traktor motorháztetőből asztalt készítettünk plexi tetővel, valamint a régi tablókat, táblákat összegyűjtöttük és kitettük a falakra. Szerencsére tényleg egy jó hangulatú teret tudtunk létrehozni. A világítás, a berendezés, a függönyök, a falak színe mind-mind ezt a hangulatot sugározzák, éles ellentétben a minden tekintetben modern aulával

– mondta el az igazgató.

Már évek óta üzelemel a diákklub, ahol az iskola tanulóinak lehetőségük van felnőtt felügyelettel sütni-főzni. Ez a helyiség teakonyhával, dagasztógéppel, pizzakemencével, tűzhellyel és egyebekkel felszerelt helyet biztosít a növendékeknek. A diákklubban született már karácsonyi mézeskalács és farsangi fánk, de olyan eseményekhez, mint a pizzás diákbuli és palacsinta parti is hozzájárult már az iskola közösségi tere.

A főzőcskézésekhez szükséges alapanyagokat részben az iskola termeli ki, ugyanis a tojás a tankerti tyúkoktól érkezik, a paradicsom, paprika, padlizsán és a többi zöldség szintén a tankertből, a lekvárt is a tanulók főzik a tankerti gyümölcsökből gyakorlati órákon. 

Ezt a lehetőséget bővítettük tovább, amikor elkészült a retró büfé. Az elvünk az, hogy az új büfé mellett megférnek az ingyenes zsíroskenyerek, zakuszkás, lekváros kenyerek, a tea és az alma. Nem rontják a büfé forgalmát, még akkor sem, ha ezek a kis finomságok ingyenesen elérhetőek a diákok számára hétfőtől csütörtökig minden nagyszünetben. Úgy gondoltuk, egy mezőgazdasági iskolában ne éhezzenek a tanulók

– fejtette ki az igazgató.

A közös főzésekben a tantesület tagjai is részt vesznek néhányan, és még a takarítónők is besegítenek, például a maradék tojásfehérjéből habcsókot készítenek.

Forrásunk volt.

Címlapkép.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.