Így néznek ki Magyarország legkreatívabb irodái - te melyikben dolgoznál szívesen?

A díjnyertes irodákban a kreatív megoldások domináltak: a kisvállalati kategóriában győztes szegedi irodát például egy romkocsmából alakították ki.

Februárban kihirdették az ingatlan.com csoporthoz tartozó iroda.hu által sorrendben kilencedik alkalommal megrendezett Az Év Irodája Verseny győzteseit. A több mint 160 nevezőből a közönség és egy független szakmai zsűri választotta ki a legnívósabb irodákat több mint húsz különböző kategóriában. A bérlői és dizájn díjakat az OfficeUP irodatrend konferencián adták át, ahol a bérlők és ingatlanszakmai szereplők osztottak meg egymással költözéssel és irodakialakítással kapcsolatos tapasztalatokat és trükköket.

Az ION Dealogic amerikai szoftvercég Budapest belvárosában kialakított irodája

Kalmár Zoltán, Az Év Irodája Verseny alapítója elmondta: “Az elmúlt években a hazai irodapiac hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy egyre több multinacionális vállalat fektet be Magyarországon, és nyit irodát Budapesten, illetve vidéki nagyvárosokban. Másrészt pedig a hazai cégeknek is fel kell venniük a harcot a munkavállalókért folytatott globális versenyben.” A szakember hozzátette, hogy a modern munkahelyi környezet a munkavállalói márka egyik legfontosabb eszközévé lépett elő.

Nyertesek - romkocsmából lett iroda

Az Év Irodája Verseny fődíját az ION Dealogic amerikai szoftvercég Budapest belvárosában kialakított irodája nyerte. A díjnyertes munkahely megidézi annak a kilenc világvárosnak az építészeti stílusát és hangulatát, ahol a cégcsoport aktív jelenléttel rendelkezik.

Az Antavo szegedi központja

A kisvállalatok versenyében egy divatszektorban működő startup, az Antavo nyert, amelyet négy magyar fiatal alapított Londonban, de a központjukat Szegedre költöztették, ahol egy romkocsmából alakítottak díjnyertes irodát. Szintén díjat nyert a világ legnagyobb vagyonkezelőjének, a Blackrocknak tavaly Budapesten megnyílt irodája, ahová a világ 20 országából több mint 450 munkavállalót toboroztak. A nagyvállalat irodájában több mint 50 olyan magyar szakember is dolgozik, akiket a vállalat csábított haza Európából és a tengerentúlról.

A BlackRock budapesti irodája

Már nem csak a lokáció számít

Fodor Dániel, Az Év Irodája Verseny főszervezője hangsúlyozta, hogy ma már nem csak a lokációról szól az irodaválasztás.

Nemzetközi kutatások szerint a fiatal munkavállalók körében a következő munkahelyük kiválasztásában a fizetés után a második legfontosabb szempont a munkahelyi környezet.

Egy irodanyitás, költözés vagy irodafelújítás előtt érdemes kikérni a munkavállalók véleményét is a munkakörnyezet kialakításakor, hogy otthonosan érezzék magukat a kollégák. Az Év Irodája Employer Branding díj olyan cégek számára lett kialakítva, akik kifejezetten bevonták a munkatársakat az iroda kialakításba, és beépítették az irodai környezetet a cég kommunikációs stratégiájába.

Ezt a díjat idén az Ericsson Ház nyerte. Fodor Dániel szerint a munkatársak bevonása azért is fontos az irodatér kialakításába, mert a szellemi munkakörben dolgozók majdnem annyi időt töltenek a munkahelyükön mint az otthonukban, és ezt csak kiváló munkakörnyezetben lehet hatékonyan eltölteni.

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

További cikkek