Így nézett ki az Újpesti Népkert vendéglő 1966-os étlapja

Régi étlapokat nézegetni sosem unalmas, reméljük, Ti is osztjátok a véleményünket - ez most egy 1966-os darab, méghozzá Budapestről, az Újpesti Népkert étteremből.

Egyik kolléganőnk szemfülességének hála, most újra kezünkbe került egy 1966-os, konkrétan május 14-i étlap a Kádár-korszakból - imádnivaló ételek és árak, és szinte látjuk magunk előtt a vendégeket és a személyeztet is, akik az Újpesti Népkertben (egykori Brunovszky Nagyvendéglő) megfordultak.

A vendéglő kívülről

"A Rákospalota és Újpest határán fekvő, a vasútállomással szemben elhelyezkedő egykori Brunovszky Nagyvendéglő hatalmas kerthelyiségeivel együtt több mint 2500 vendéget is képes volt befogadni. A ház 1868-ban épült, előkelő törzsközönséggel. Vasárnaponként katonazene szólt. A legtöbb vendéget a megyeri lóversenyek alkalmával fogadták.

És íme az étlap, böngésszétek át, érdemes az árakat is meglesni:

A csodás étlap, aminek árait most visszasírjuk

A háború éveiben a vendéglő népkonyhaként működött. Budapest ostroma alatt orosz tisztek költöztek a termekbe. 1945-ben a háború még javában tartott, amikor az épületbe kezdett visszatérni az élet. Az államosítást követően Újpesti Népkert lett a neve. A kilencvenes évek elejétől, a privatizáció során a Platán Rt. tulajdona lett. Jelenleg már több éve használaton kívül pusztul az épület" - írja a helyről azegykor.hu.

Receptajánló az étlap ihletésével:

Az egyik kerthelyiség

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...