3+1 tipp, hogy nyaraláskor ne a munkádon stresszelj - így kapcsolj ki a pihenés alatt!

Ha elutazol, de szeretnéd, hogy a nyaralásod pihentető legyen, és ne árnyékolják be a munkahelyi gondok, fogadd meg a következő tanácsokat!

A Journal of Happiness Studies folyóiratban közzétett tanulmány szerint abban a pillanatban javul a közérzetünk, amint megkezdtük a nyaralásunkat, azonban ahhoz, hogy ez az állapot állandósuljon, legalább nyolc napra lenne szükség. Nyolc napos vakációra menni azonban nem olcsó mulatság, ezzel néhány trükkel azonban kevesebb idő alatt is kikapcsolhatunk.

1. Legyen nálad megfelelő valuta

Ma már a legtöbb helyen lehet bankkártyával fizetni, vagy az adott országban is fel tudsz venni pénzt egy ATM-ből, de nem éri meg a nyaralás egy részét azzal töltened, hogy árfolyamot számolsz, és automata után kutatsz. Gondolkodj előre, és itthon, még az indulás előtt pár nappal válts pénzt, ugyanis néhány ország fizetőeszközét nem is olyan könnyű beszerezni még a váltóknak sem.

2. Pakolj be időben!

Ne hagyd az utolsó pillanatra a pakolást, mert ha kifelejtesz valamit, az az egész nyaralásodra rányomhatja a bélyegét. A legegyszerűbben úgy veheted sorra, hogy mire lesz szükséged, ha végiggondolod egy napodat az ébredéstől a lefekvésig. Vagyis átgondolod és felírod egy listára milyen piperecuccokat használsz a fürdőben reggel és este, milyen fehérneműket, ruhákat, cipőket, kiegészítőket szeretnél viselni, és bepakolod! A gyógyszerekről, és természetesen az irataidról se felejtkezz meg!

3. Menj le a strandra reggel!

Ha csak néhány napod van kikapcsolódni, ne aludd át az egész nyaralást!Nem azt mondjuk, hogy karikás szemekkel ródd az utcákat, de feküdj le időben, hogy aztán reggel korábban fel tudj kelni, és sok-sok élménnyel gazdagodhass. Például menj le kora reggel a tengerpartra, amikor még minden nyugodt, és kortyold el ott a kávédat, limonádédat!

A nyaralásnak a kikapcsolódásról kell szólnia, éppen ezért azt tedd, amihez kedved van. Van, aki az aktív pihenés híve, szeret várost nézni, kirándulni, minél több múzeumba, kiállításra ellátogatni, és imádja a nyüzsgést. Mást az kapcsol ki, ha egész nap a tengerparton süttetheti a hasát, és meg sem kell mozdulnia, kivéve, ha megéhezik. Gondold végig, neked mihez van kedved igazán, és csakis azt tedd a pihenésed alatt, ami jól esik! Persze, ha gyerekekkel mész, ez nem feltétlen olyan egyszerű, de akkor is igyekezzetek megszervezni úgy, hogy mindenki kedvét lelje a nyaralásban!

+1. Alkalmazd az 1:1 szabályt!

Ha este szórakozni indulsz, és az alkoholt sem szeretnéd hanyagolni, az alábbi két szabályt tartsd be: 1. A töményt lehetőség szerint felejtsd el, ugyanis a nagy melegben könnyen a fejedbe szállhat, aminek macskajaj lesz a vége. 2.Minden pohár bor vagy koktél után igyál meg ugyanannyi vizet - így jó eséllyel nem leszel másnapos, és a kiszáradástól sem kell tartanod. A legjobb, ha közben csipegetsz is valamit, és az esti kiruccanás előtt nem hagyod ki a vacsorát sem.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.