Ezért hat az agyra úgy a cukor, mint egy drog

Az agynak szüksége van cukorra ahhoz, hogy működni tudjon, de ha túl sokat kap belőle, akkor egyre többet kíván.

Az agy glükózzal működik, ez ad energiát a sejtjeinknek. Emiatt evolúciósan programozza vagyunk arra, hogy szeressük az édességet, hiszen nagyszerű és egyszerű energiaforrást jelent.

Amikor alacsony a vércukrunk, akkor kevésbé hatékonyan tudunk gondolkodni, nem találjuk a szavakat, elfelejtjük, hogy hova tettük a telefonunkat, és nagyon fáradtnak érezzük magunkat. Ha azonban túl sok cukor van a testünkben, az kellemetlen jelenségek okozója lehet. Amikor a cukor íze aktiválja az ízlelőbimbóinkat, azok egy olyan jelet küldenek az agynak, amely aktiválja annak a jutalmazó rendszerét.

Ilyenkor dopamin szabadul fel, és mivel a vegyület nagy részben felelős a boldogságérzetért, a felszabadítását kiváltó aktust meg akarjuk ismételni.

Úgy működik, mint egy drog

A cukor az egyetlen olyan étel, amelynél ez a dopaminválasz hosszútávon is fennmarad. Más ételek esetén az történik, hogy az első kóstolás után, amikor a szervezet számára kiderül, hogy a táplálék nem mérgező, a dopaminválasz megszűnik. Mivel azonban a cukor esetében ez minden egyes alkalommal megtörténik, a cukor úgy működik a testben, mint egy drog.

Minél többet eszünk belőle, annál jobban fogjuk kívánni. Ilyenkor persze több cukrot is eszünk, aminek hatására a hasnyálmirigy még több inzulint termel: ez jelzi a zsírsejteknek, hogy nagy mennyiségű glükózt, zsírsavat és egyéb kalóriában gazdag anyagot tároljanak.

Ennek eredményeképpen túl kevés kalória marad a véráramban, ezért az agy azt érzékeli, hogy újra táplálékra van szüksége. Így hamar újra éhesek leszünk, és pont a cukor az, ami a legvonzóbbnak tűnik számunkra. Ezáltal egy ördögi körben találjuk magunkat, melyet csak a cukros ételek fogyasztásának csökkentésével tudunk áttörni.

Ezeket olvastad már?

5 őszi szuperfood, amit tilos kihagynod a menüdből

Sokan hiszik azt, hogy a nyári szezonális gyümölcsáradat elmúltával ősszel nehezebb hozzájutnunk az egészségünk megőrzéséhez szükséges tápanyagokhoz. Ez azonban - szerencsére - egyáltalán nincs így, hiszen a klasszikus, színes őszi zöldségek és gyümölcsök is számtalan értékes tápanyagot biztosítanak számunkra.

Nosalty

Forrásunk volt.

Szerző: Kessel Krisztina

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

Mutatjuk az idei Sziget Fesztivál étel és ital árait: a...

A Sziget Fesztivál kapcsán évről évre visszatérő téma, hogy mennyire kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni, ha a fesztivál területén szeretnénk enni vagy inni. A 2026-os rendezvény sem nevezhető olcsó programnak, ugyanakkor az árak alapján úgy tűnik, hogy nem történt újabb drasztikus drágulás. Akadnak olyan ételek, amelyek nagyjából a tavalyi árszinten maradtak, és továbbra is találni pénztárcabarátabb lehetőségeket is.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.