Kiderült, hogyan tölti az ünnepeket a brit királyi család

A koronavírus-járvány mindenki életét felbolygatta, és ez alól még a brit királyi család sem kivétel. A monarchia idén sem rendezhet hatalmas mulatságot, de a hagyományokra azért most is nagy hangsúlyt fektet.

Joggal gondolhatnánk, hogy mivel II. Erzsébet és Fülöp herceg már megkapták a koronavírus elleni védőoltásukat, a család ismét együtt tölti az ünnepeket Windsorban. Bár az Egyesült Királyságban már feloldották a kijárási korlátozást, az uralkodó betartja a szakértők előírásait, és idén is szolidan ünnepli a húsvétot.

A hagyományok most is fontosak

II. Erzsébet nagyon szigorúan követi a tradíciókat. A brit királyi család rendszerint nagycsütörtökön kezdi a húsvéti ünneplést: a királynő és Fülöp herceg általában a windsori kastélyban töltik a hétvégét, ahol minden évben összegyűlik a hatalmas rokonság, beleértve az uralkodó összes gyermekét és unokáját.

A tavalyi évben a koronavírus miatt ez lehetetlen volt, de a család korábban minden húsvét során részt vett a Szent György kápolna gyülekezetének istentiszteletén, a ceremónia után pedig sült bárányt lakomáztak. A templom előtt mindig virágokkal és ajándékokkal érkezett tömeg várta őket, hogy elmondhassák jókívánságaikat a királynőnek. Tavaly II. Erzsébet és férje kénytelenek voltak megtörni az éves szokásukat: a koronavírus-járvány első hulláma miatt úgy döntöttek, hogy inkább elkerülik a templomot, és csupán a kastélyban ünnepelnek.

Pénzosztás a kiválasztottaknak

A hagyomány szerint II. Erzsébet minden nagycsütörtökön "nagypénzt oszt", amikor azok az idősebb nők és férfiak, akiket kiválasztottak a közösségért és az egyházért folytatott tevékenységeik miatt, pénzjutalomban részesülnek. A kapott összeg az uralkodó életkorától függ, az érmék pedig két részre vannak osztva: egy piros és egy fehér bőrből készült tasakot kapnak a kiválasztottak. Az egyikben rendes érmék vannak, amikkel a jutalmazott ruhákat és élelmiszereket vásárolhat, a másikban pedig a hivatalos nagypénz.

Tavaly az uralkodó postán juttatta el az ajándékot a szerencséseknek, de idén még mindenki reménykedhet, hogy személyesen köszönheti meg a jutalmat a királynőnek. Az már biztos, hogy II. Erzsébet most sem látogatja meg a pénzosztás során országának székesegyházait úgy, mint a járvány előtt, pedig ez a hagyomány már a 600-as évek óta él Angliában. A palota már a múlt héten bejelentette, hogy a királynő ismét vidéken fogja tölteni a húsvétot, ám a tömeget elkerülve valószínűleg nem a gyülekezet körében vesz részt az istentiszteleten, hanem a windsori kastélyának vagy berkshire-i birtokának kápolnájában fog egymagában imádkozni.

Tojásvadászat a palotában

A királynő a királyi család összes tagjára gondol: Cambridge hercegnéje egy interjúban elárulta, hogy amikor összegyűlnek a húsvéti ünnepségre Windsorban, II. Erzsébet őket, felnőtteket is meglepi csokoládéval, a hatalmas birtokon pedig a nyilvánosság számára is meghirdetett tojásvadászatot rendez a gyerekeknek – az már biztos, hogy ez a játék idén mindenképpen elmarad a világjárvány miatt.


Még több érdekesség itt:

Forrásaink voltak: via, via és via

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?