5 étkezési szokás Justin Bieber nejétől, ha bomba alakot akarsz

Az énekes feleségének, Hailey Biebernek fantasztikus az alakja. Nézzük, milyen szabályokat tart be mindezért!

Hailey Biebernek nagyon oda kell figyelni az alakjára, hiszen mégis csak modellként keresi a kenyerét. Justin Bieber felesége ennek ellenére egyáltalán nem foglalkozik a súlyával, sokkal inkább azt helyezi előtérbe, hogy jól érezze magát a bőrében. Pontosan 5 szabályt tart be azért, hogy fitt legyen.

Kerüli a húsos ételeket

Hailey nem vegetáriánus ugyan, de igyekszik minél kevesebb húst fogyasztani.

Nem követek szigorúan növényi étrendet, időnként fogyasztok húst. Csak nem fogyasztok belőle sokat. Inkább halat, zöldséget és hüvelyeseket eszem

 – mesélte egy interjúban.

Kevés cukrot fogyaszt

Bár néha-néha megenged magának egy kis édes élvezetet, igyekszik mérsékelni cukorbevitelét. Legtöbbször a Magnum miatt csábul el, de a jégkrém mellett szívesen fogyaszt saját maga által készített süteményekből.

A víz az éltető ereje

A modell próbál minél több vizet fogyasztani. Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy igyekszik meginni néhány palackot a nap folyamán. A szakértők szerint egyébként napi 8 pohár víz fogyasztása ajánlott, mert javítja az agyműködést, támogatja a szerveket, és segít a szervezetnek regenerálódni edzés után.

Saját magára főz

Hailey és Justin gyakran főznek közösen, hiszen így tudják a legjobban leellenőrizni, mi kerül az ételeikbe.

Hogy őszinte legyek, az ételeknek jobb íze van otthon, mert annyira frissek

– mesélte a szupermodell, hozzátéve, imádnak egészséges zöldségeket és kukoricát grillezni.

Kevés glutén

Hailey igyekszik elkerülni a kenyeret amennyire csak lehetséges, és a gluténmentes tésztákat részesíti előnyben. Még a Cézár salátát is kenyér nélkül fogyasztja, nehogy az alakja bánja.

Forrásunk volt.


Még több sztár:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.