El lettünk kényeztetve az elmúlt években a gasztronómiát középpontba helyező filmek terén, és több olyan moziélményünk is volt, ami jól ellenpontozhatta a főzőműsorok által felépített ideát, miszerint a tehetséges séfek élete finom falatokról, sikerről, reflektorfényről szól. Legutóbb éppen a Boldogság íze (Taste of hunger) Michelin-csillagok hajszolásáról szóló skandináv gasztrofilmet méltattuk és most rögtön itt is van egy újabb, Boiling point, azaz Forráspont címmel, egyenesen Angliából. Rendezője Philip Barantini színész és rendező, aki feltűnt például a Csernobil című sorozatban is. Barantini 2019-ben azonos címen és főszereplővel már készített egy 22 perces rövidfilmet, de a gasztrofilm így, másfél órában még kifejezőbb és sok részletet sikerült jobban kibontania.
Négy BAFTA jelölés, sok szakmai siker
Főszerepben Stephen Graham-et, a Blöff Tommyját láthatjuk, aki kiváló választás volt a tehetséges, ám számos problémával küzdő Andy Jones londoni séf megformálására.
A filmet egyébként éppen a napokban jelölték összesen 4 BAFTA-díjra, köztük az év kiemelkedő brit filmje kategóriában, illetve Graham a legjobb férfi címszereplő kategóriában indul.
A British Independent Film Awardson már tarolt és Karlovy Vary-ban is elindult a legjobb film kategóriában.
Azok a kínzó ellenőrzések
Az alap szituációnk egyszerű és tiszta: egy londoni, egészen pontosan dalstoni (Nyugat-London egyre menőbb, hipszter kerülete) gurmé étterem egy estéjét követhetjük végig, a szerviz előttről indítva, mikor egy élelmiszer-biztonsági ellenőr méri fel éppen a konyhát, a dolgozók munkakörülményeit, hogy megfelelnek-e minden kritériumnak.
Az első percekben megtudjuk, hogy a helyi 5 pontos maximum helyett leminősítik őket 3-as kategóriába, mert számos szabálytalanságot észlel a hivatali megbízott. Az egyik tanuló az élelmiszer mosására kijelölt csapban mos kezet, míg a hidegpályán keresztszennyeződést vél felfedezni, a kesztyűhasználat elmaradása miatt. Innen szép nyerni, mondhatnánk… pláne, hogy egy teltházas estére számítanak, több extra igényű asztallal.
Ez tényleg szorongató
Vágni lehet a feszültséget az elejétől egészen a végéig. Ezt pedig fokozza a kameramozgás, használat és a technika, ugyanis Barantini nem kisebb fába vágta a fejszéjét, minthogy egyetlen snittel oldja meg az egész, másfélórás alkotást. A feszült figyelem miatt talán nem is tudjuk azonosítani, hogy mi az, ami miatt annyira zaklatott a moziélmény, de a konyhai kiélezett szituációkon felül a kameramozgás is hozzátesz a szorongató érzéshez.
Hiába vannak lazább karakterek és hiába olyan hangulatos maga az étterem, egyszerűen zsigereinkben érezzük a konyhában dolgozó stresszt, a teljesítési kényszert, a szorult helyzetekben való megfelelést vagy annak hiányát.
A legrosszabb vendégek mindenhol ott vannak
Mindezt pedig tetézik a rövid szituációk az asztaloknál: zömében elszomorító, felületes és dühítő vendégeket látunk: wannabe influenszert, aki a napi ajánlattal nem elégszik meg és extra tételt követel a konyhától, teljesen hozzá nem értő, újgazdag férfit, aki felülírja a pálya és a séfek, szakácsok szakértelmét. Nyilván ennek az üzenete éppen azokhoz nem fog eljutni, akikről szól, de döbbenetes látni, hogy milyen megalázó helyzetek adódnak akár egyetlen este alatt is.
Szorult hurok
Közben a főszereplő magánélete sem alakul a legfényesebben: a konyhafőnököt kísérti a múlt és a jelen, zaklatott és rövid telefonbeszélgetéseiből kiderül a családi állapota, lobbanékonyságából is következtethetünk rá, hogy közel az a forráspont. Pedig ez „csak egy este”, de a gasztronómiának ezen szintjén szorongatóak lehetnek a figyelmetlenségből elkövetett hibák és egy egész csapat sorsa és megítélése, nem utolsó sorban pedig megélhetése függhet a vezetőtől.
Kiderül hamar, hogy esszenciális a sous chef szerepe, hogy rengeteg áll vagy bukik rajta. Bomlasztó a főhős érzelmi limbója, hiszen egyszer könyörtelen dúvad, másszor kedves és együttérző. Mondhatjuk, hogy nagytermészetű, de ez ennél összetettebb.
Andy Jones története egyáltalán nem extrém példa, a Jones & Sons konyhájában történtekben serceg a valóság.
Valós étterem, valós szituációk
A rendező egyébként saját tapasztalatait is felhasználta a film készítésekor, hiszen ő maga is 12 évig dolgozott a vendéglátásban. Konyhai kisegítőtől a séfig jutott, de aztán teljesen a filmezésre váltott, mint színész, majd rendező és producer.
Őrült ötlet volt egy snittből felvenni a filmet, de mind hangban, mind képben és színészi teljesítményben maradandót alkottak. Óriási teljesítmény!
Érdekesség még, hogy a filmben szereplő étterem valós, Dalstonban találjuk, a filmeseknek pedig eszük ágában sem volt átváltoztatni a táblát a film kedvéért: végül a karakter nevét formálták az étteremre.
A magyar mozik még sajnos nem játsszák, és valószínűleg független produkció lévén kizárólag a kisebb művészmozikban bukkanhatunk majd rá a Forráspontra, de nagyon sok sikert kívánunk neki a filmfesztiválokon és reméljük, hogy érzékletességével sokaknak segít megérteni a konyhák feszült világát, és esetleg akik meglátják a tükörképüket (vendégoldalról, vagy dolgozóként) azok is kapnak egy iránymutatást.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Címlapkép: Cineuropa
További filmek, amiket mindenképpen nézz meg:
