Ezek lettek a legjobb áron kapható, minőségi forrólevegős sütők

A Tudatos Vásárlók Egyesülete ezúttal a piacon kapható forrólevegős sütőket vette górcső alá, az összesített eredményekből pedig az derült ki, egészen potom áron is hozzá lehet jutni a jobb minőségű airfryerekhez.

A forrólevegős sütőt mindenki másért szeretheti. Egészségesebben készíthetjük benne az ételt, hordozható, kisebb adagot is tudunk benne készíteni, hogy csak néhány előnyét említsük. Azonban, mielőtt sietve elkezdenénk böngészni, éppen melyik boltban találunk egyet akciósan, érdemes végiggondolnunk a saját étkezési és főzési szokásainkat.

Termék és termék között is van különbség, és annyit előre elmondhatunk, hogy nem csak az ára, ami önmagában ráadásul nem is garancia a megbízhatóságra. Mostantól erre a termékre is elérhető a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje, amely segíthet meghozni a számunkra legmegfelelőbb döntést.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 23 forrólevegős sütőt tesztelt laboratóriumban, nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt.

A pontozás során a legnagyobb súllyal a sütés minőségét vették figyelembe, hiszen mégiscsak ezért vásárolunk egy ilyen terméket. Ezen felül vizsgálták még a termékek energiafogyasztását, hogy mennyire felhasználóbarát a sütők mindennapi használata, a termékek minőségét, illetve hogy mennyire biztonságosak elektromos és termikus szempontból.

Mit gondoljunk végig vásárlás előtt?

  • Az ételek íze
    Fel kell rá készülnünk, hogy a forrólevegős sütőben készült ételek íze is más lesz, mint a hagyományos, olajos fritőzben sült ételeké. Nem jobb, vagy nem rosszabb, de más. Ezzel együtt egészségesebb is természetesen, hiszen kevesebb olajat használunk az ételek elkészítéséhez.
  • A méret a lényeg
    Ha ritkán használnánk, akkor azért, ha sűrűn, akkor azért fontos ennek is utánajárni vásárlás előtt. Ha a pulton tárolnánk, mert várhatóan napi szintén vagy legalábbis gyakran tervezzük használni, jó előre eltervezni, hol is lesz a helye, és lemérni még idejében, hogy oda fog-e férni, ahova terveztük. Ha pedig ritkán használnánk egy ilyen terméket, érdemes kitalálni, hol is tároljuk majd, amikor pihenget, mert valószínű ebben az esetben nem szeretnénk minden nap kerülgetni és porolgatni a konyhapulton.
  • Nagy családi vacsorák
    Ez az, amit várhatóan nem tud kiszolgálni egy ilyen sütő, vagy legalábbis nem mindegyik. A tesztelt termékek esetében 300 grammtól 1,5 kilogrammig terjed az elkészíthető ételek mennyisége. Ha nem szeretnénk egyesével készíteni az adagokat a családtagoknak, akkor ez az az adat, aminek először járjunk utána termékválasztás előtt.
  • Kényelmi funkciók
    A fentieken túl még számos funkció könnyítheti meg a feladatunkat a termék használata során. Ilyen lehet például az ellenőrzőablak, az időzítő, a hőmérséklet-szabályozás, a keverőlapát, a forgó kosár, az intelligens vezérlés, a grill üzemmód vagy az extra rekesz, aminek a segítségével kétféle ételt is készíthetünk egyszerre.
  • Tisztítás
    Az minden bizonnyal nagy áldás, ha a termék alkatrészei mosogatógépben moshatóak. Ne feledkezzünk meg ezért erről sem tájékozódni vásárlás előtt.

Mit mutat a teszteredmény?

A tesztelt termékek átlagára 18 000 Ft és 130 000 Ft között mozog. Érdekes, hogy ugyan a legdrágább lett ezúttal a legjobb összesítésben is, viszont az energiafelhasználása magasnak bizonyult, és egyáltalán nem végzett ilyen tekintetben a legjobbak között. Ellenben több termék is energiahatékonyabbnak bizonyult, míg összesítésben nem sokkal maradnak el az élen végzett termék mögött. Az összesítésben 60% feletti jónak számító eredménnyel 10 termék végzett.

Ezek a Princess, DeLonghi, Tefal, Philips, Domo, Severin márkák termékei közül kerültek ki, és 37 000 Ft-os átlagártól érhetőek el a boltokban. Fontos hangsúlyozni, hogy egy márkán belül is nagy lehet a szórás a termékek megbízhatóságát tekintetve. Legutolsó helyen egy Domo termék végzett, miközben ugyanennek a márkának egy másik terméke bekerült az első öt legjobb közé.

Árban ez a két termék közel azonos, 1 000 Ft-os különbséggel kapható a boltokban. Ár alapján nem nagy a különbség, viszont közel sem leszünk ugyanannyira elégedettek az egyik vagy a másik termék választása esetén. A számunka megfelelő döntést segíthet meghozni ebben a termékkategóriában készült termékteszt. A teljes terméktesztet itt tudod elérni.


Ezek a tesztek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...