Beleragadt a sütemény a formába? Így próbáld menteni a menthetőt

Mindegy, hogy a vajazás hanyagsága vagy az edény defektje miatt történt, de a formába ragadt sütemény egyértelműen nagy baj. Szerencsére néha még menthető a helyzet: lássuk, mi a tennivaló!

Amikor már azt hiszi az ember, hogy a süteménysütés baleset nélkül lezajlott, akkor is simán beüthet a krach. A formába ragadt sütemény elsőre minden házi cukrásznak szívbajt okoz, hiszen a tapadás azt jelenti, hogy valamit elronthattunk a sürgés-forgás során, és nem mellesleg az egész projektünket is kudarccal fenyegetheti. Nem kell azonban rögtön a kuka felé sandítani, ugyanis a formába ragadt sütemény egy-két ügyes trükkel még menthetővé válhat. Az alábbi megoldások például segítségünkre lehetnek.

Sütőformából kiborított sütemény, ami kicsit beleragadt
Így próbáld menteni a formába ragadt süteményt

Hagyd pihenni egy kicsit

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl hamar szeretnék kiszabadítani süteményüket a formából. Ez azonban problémát okozhat, ugyanis a kisült tészta melegen sokkal instabilabb, mint egy rövid pihentetés után. Minden sütemény szilárdul valamennyit, ahogy egyre hidegebb lesz, ezért okos dolog lehet várni a forma eltávolításával.

Ne hagyjuk azonban teljesen kihűlni a sütiket (főleg, ha bonyolultabb, bordázott formában sült), mert így beleszilárdulhat a piskóta az edénybe, ami szintén problémát okoz. 10-15 perc pihentetés után próbálkozzunk meg a forma eltávolításával.

Fordítsd a fejére

A gravitáció is segítségünkre lehet a sütemények megmentésében: az egyszerű, kapcsos tortaformákban sütött piskóták esetében érdemes egy tálcával, tállal vagy ráccsal lefedni a formát, majd azt a feje tetejére állítani (természetesen a fent ajánlott pihentetés után).

A határozott átfordítás arra ösztönözheti a leragadt masszát, hogy nagyjából egyben, esetleg egy-két kisebb töréssel elváljon a sütőforma aljától és oldalától. Fontos, hogy hagyjuk egy kis ideig ilyen pozícióban pihenni a süteményt, és csak utána bontsuk ki a kapcsos börtönből.

Vess be egy kést vagy spatulát

Olyan esetek is adóthatnak, amikor a szituáció rosszabbnak tűnik, mint amilyen valójában. Ilyenkor futtassunk végig egy spatulát vagy kést a forma oldala mentén (vigyázva, hogy ne karcoljuk szét a fémet). Amennyiben a formánk kapcsos, így könnyen eltávolíthatjuk az oldalsó gyűrűt, és már csak az alsó, lapos résztől kell megszabadulnunk.

Amennyiben ez az alsó rész nagyon ragaszkodik a süteményünkhöz, mondjunk le annak talpáról és egy éles, recés késsel vágjuk át a piskótát ott, ahol a fémlap véget ér. Így marad egy kisebb, de egyben lévő piskótánk.

Mentsd a menthetőt

A teljes kudarc esetén, amikor piskótánkat semmi szín alatt nem tudjuk egy teljes darabban kimenteni a formában, kénytelenek leszünk tervet változtatni. Ha torta, piskótatekercs vagy muffin nem is lesz a dologból, készítsünk a szétesett, morzsás részekből pohárkrémet, sütigolyót vagy más maradékmentő desszertet.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Less el további hasznos konyhai tippeket innen:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...