Így károsítják a feldolgozott élelmiszerek az idősödő agyat

Rágcsálókutatások kimutatták, hogy az idősödő állatok agyában memóriavesztéssel járó erős gyulladást okozott már egy hónapnyi, csak feldolgozott élelmiszert tartalmazó étrend.

A feldolgozott élelmiszerek senki számára nem egészségesek – egy friss kutatásból azonban most kiderült, hogy az idősödő emberekre még veszélyesebbek lehetnek, mint a fiatalokra. Az Ohio Állami Egyetem kutatói patkányokon vizsgálták, milyen hatása van egy hónapnyi feldolgozott élelmiszerekből álló étrendnek az érettebb agyra, és azt találták, hogy az ilyen ételek gyakori fogyasztása komoly gyulladásokat okoz. A fiatal egereknél ugyanennél az étrendnél nem találtak ilyen elváltozásokat.

Így károsítják a feldolgozott élelmiszerek az idősödő agyat

A kutatók szerint ijesztő, hogy ilyen hamar megjelentek az étrend negatív következményei az agyban, és az is, hogy rögtön memóriavesztéssel jártak. Az ilyen jellegű memóriavesztés egyébként azért problémás az idősek esetében, mert könnyedén vezethet komolyabb neurodegeneratív betegségekhez, például demenciához, Alzheimer-kórhoz.

A Brain, Behavior, and Immunity című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány azonban nemcsak rossz híreket hozott: a kutatások során bebizonyosodott, hogy az omega-3 zsírsavak fogyasztása visszafordíthatja a problémát, és csökkentheti a gyulladást a szervezetben. Az omega-3 közül is a DHA (dokozahexaénsav) a legmegfelelőbb a problémára.

A kutatók egyébként korábbi eredményeikre építettek, amelyek kimutatták, hogy egy rövid ideig tartó, magas zsírtartalmú étrend növeli a gyulladást a szervezetben, és hogy ilyenkor a DHA-szint csökken. Az új eredmények intenzitásán azonban még ők is meglepődtek.

A DHA megtalálható természetes formájában a halakban és más tengeri herkentyűkben. A szakértők szerint, ha az eredmények átfordíthatók emberi konklúziókra, az idősebb embereknek kerülniük kellene a feldolgozott élelmiszereket, és elegendő omega-3 zsírsavat bevinni, hogy megóvják a memóriájukat.

Forrásunk volt.


Még több a feldolgozott élelmiszerekről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.