Ezt árulja el rólad a kedvenc virágod

Szeretjük a virágokat, gyönyörködünk bennük, de mit mond el rólunk, hogy melyiket választjuk?

A legtöbb ember, ha virágot vesz saját magának, akkor többnyire ugyanahhoz a fajtához nyúl, nyilván azért, mert az tetszik neki a legjobban. Ebből viszont le lehet vonni néhány következtetést arra vonatkozóan, hogy milyen személyiségjegyekkel rendelkezik. Nézzünk néhány slágerlistás virágot, és hogy mit lehet társítani a kedvelőikhez!

TULIPÁN

Akár maga a tulipán, ami akkor a legszebb, ha csokorban, szorosan egymás mellett sorakoznak a virágok, a kedvelői sem szeretnek egyedül lenni. Mivel ezek az emberek igazán jól érzik magukat közösségben, jellemzően előzékenynek, barátságosnak, és ezért aztán szimpatikusnak tartjuk őket.

BAZSARÓZSA

A bazsarózsa csak tavasszal virágzik, akkor viszont egészen pompázatos, izgalmas és impresszív. A rajongói kalandvágyó emberek, akik szeretik a szép és ritka dolgokat, élvezik a rendhagyó pillanatokat, és ezek egyáltalán nem zökkentik ki őket negatív értelemben, sőt, inkább felvillanyozzák őket, ők viszont a környezetükkel teszik ugyanezt.

ORCHIDEA

Az orchidea érzékeny és elegáns virág, amire nagyon oda kell figyelni, ha nem akarjuk, hogy elpusztuljon. Hasonlóak a rajongói is: nagyon nagy empátiával rendelkeznek, és kifejezetten érzékenyek a külvilág benyomásaira, de különösen a kritikára. Akárcsak a virág, a kedvelői is hamar elfordulnak tőlünk, ha nem figyelünk oda rájuk.

NAPRAFORGÓ

A napraforgó pozitív energiát áraszt, és ha ránézünk, szinte lehetetlen, hogy melankolikusak maradjunk. A napraforgó-rajongó emberek alapvetően vidámak, optimisták, és a környezetüket is jó irányba befolyásolják személyiségükből eredő könnyed felfogásukkal.

LILIOM

A liliom nagyon szép, és sok jelentéssel felruházott virág, mely magára vonja a figyelmet hatalmas szirmaival. Azok, akik vonzódnak a liliomhoz, büszke és erős emberek, akik sokszor kifejezetten akarnoknak vagy drámázósnak is hathatnak, de ez persze nem jelenti azt, hogy a felszín alatt ne lennének érzékenyek.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

via

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...