Ezekkel helyettesítsd környezetbarát módon az alufóliát és a celofánt!

Összegyűjtöttünk pár környezetbarát megoldást, amivel kiválthatod csomagoláskor a rengeteg feleslegesen feltornyosuló műanyag hulladékot.

Csomagolóanyagokat nemcsak a boltban használunk, de otthon is, hogy eltegyük az megmaradt ebédet vagy hogy vigyünk magunkkal egy szendvicset, édességet, gyümölcsöt a munkába, iskolába, kirándulásra. A sok nejlon zacskó, celofán és alufólia, amit ehhez használunk a rövid használat után szemétként a kukában végzi. Ezt a rengeteg felesleges hulladékot a többször használatos csomagolási megoldásokkal egyszerűen ki lehet küszöbölni, miközben az étel is biztonságban van és a természet is jól jár.

Méhviaszos biotextil – a természetes

A méhviasszal borított textil kissé merev, de még könnyen hajtható, formálható anyagának köszönhetően alkalmas tálak lefedésére, a piacon a sajtot vagy felvágottat is tudod ebbe kérni, de akár a gyerekek, akár a felnőttek tízórai szendvicsét is bele tudod csomagolni. Használat után mindössze egy kis szappanos, langyos vízzel kell leöblíteni – arra azonban fontos ügyelni, hogy nem szabad túl meleg vizet ráengedni, mert attól leolvad róla a méhviasz réteg.

Ezt is nézd meg!

Így úszhatod meg fillérekből a mosogatást!

A Cibi volt az első márka, amelyik méhivasszal bevont biotextileket készített ételcsomagoláshoz, de ma már több, zero waste háztartási eszközökkel foglalkozó hazai kézműves kínálatában megtalálhatók ezek.

A méhviaszos kendőt ráadásul te magad is készíthetsz otthon, ha érzed magadban a kreativitást hozzá. ITT lépésről-lépésre bemutatják ennek menetét.

Mosható újraszalvéta – a praktikus

A mosható újraszalvéta kifejezetten az ételek szállításához lett kitalálva – nyugodtan mehet bele a szendvics, nápolyi, szeletelt gyümölcsök, a vízlepergető, mosható belsőnek köszönhetően egyszerűen tisztítható, ráadásul a szalvéta kiterítve kis asztalkaként is szolgál. Ha pedig biztosra szeretnél menni, hogy semmi sem morzsázza össze a táskádat, akkor a cipzáras tasak a kézenfekvő választás. A BogBag alkotójánál tudsz tépőzáras újraszalvétát, vagy a Cibinél újratasakot rendelni. Évi Design Smart Solutions pedig nagyméretű uzsonnás táskákat is készít, amikben a tízóraitól az ebédig minden elfér.

Tál takaró – a retró

A hűtőben ugyan elállnak az ételek, de ehhez az is kell, hogy megfelelően be legyenek csomagolva. A méhviaszos kendő merevsége miatt van, akinek nem áll kézre, ilyen esetben az Eco Kultúránál kapható tál takaró jöhet szóba alternatívaként. A nagymamáink korában már bevált praktikát hozza vissza a szélein gumírozott pamut anyagból készült takaró, amit szinte minden méretű tálra rá tudsz húzni a légmentes záródás érdekében.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Facebook

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.