Ez a túlsúlyos lány videóra veszi, ahogy mindent felzabál

A mukbang nevű videós műfaj eredetileg Dél-Koreából indult el néhány évvel ezelőtt. A videók lényege, hogy a főszereplők egész idő alatt csak esznek, esznek és esznek. 

Charna Rowley még csak 22 éves, nemrégiben viszont úgy döntött, felhagy eddigi életével, felmond a munkahelyén, és ezentúl abból fog megélni, hogy mukbangos videókat készít - írja a 24.hu.

A fiatal nő célja, hogy ő legyen az első brit mukbangsztár. A mukbang videók tulajdonképpen magányos emberekről készülnek magányos embereknek, a műfaj ugyanis azért örvend ekkora népszerűségnek, mert az egyedül élő emberek szeretnek evés közben másokat nézni, így úgy érzik, nincsenek egyedül a főbb étkezéseknél.

Charna Rowley két videót készít egy héten, egy ilyen alkalom során ötezer kalóriát visz be, ami egy négyfős családnak is elég volna. A nagyjából negyedórás videókban Rowley legtöbbször gyorséttermi ételeket eszik, pizzát, kínait, sült krumplit, tacot és hamburgert, amit éppen a rajongói kívánnak. A 22 éves nő tervei között szerepel, hogy idővel megduplázza a testébe bevitt ételadagot, 5000 kalória helyett 10000 kalóriát szeretne megenni.

Bár Charna tisztában van vele, mennyien kritizálják őt az interneten, esze ágában sincs abbahagyni a videózást, szerinte ugyanis semmi probléma nincsen azzal, amit csinál, ráadásul még heti egyszer el is jár edzeni, hogy formában tartsa magát.

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Kajatények – Hogyan fog fiút a legényfogó leves, és mitől...

Százszor hallottad már, hogy valamit ilyen-olyan módra készítenek, de sosem tudtad, mit jelent? Elhitted, hogy a retró édességek ősanyjának, az oroszkrémtortának tényleg van köze Oroszországhoz? Nem tudod, kiről nevezték el a Pavlova-tortát, de érdekelne? Akkor ez a cikk neked szól! Lássuk, miről vagy épp kiről kapta egy-egy étel a nevét. Gyűjtés az evidenciáktól a meglepőkön át az egészen becsapós névválasztásokig.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.