Egy étterem megalkotta a megxit menüt Meghan és Harry távozására

Nem semmi menüt kóstolhat végig, aki január végéig Londonban jár. Egy helyi étterem előrukkolt a Megxit fogásokkal, reagálva a királyi családban zajló drámára. 

Szinte lázban tartja a közvéleményt a hercegi pár sokkoló döntése, amit január 10-én, egy laza Instagram-bejegyzésben jelentettek be. Az már tény, hogy Harry és Meghan visszalépnek a uralkodói teendőiktől, és anyagilag is függetlenednek II. Erzsébettől és a királyi családtól.

A legutóbbi közlemény szerint a szakítás szinte teljes, a királynőmégis áldását adta a döntésre. Az, hogy valójában mi zajlott le, és zajlik most is a háttérben, sosem tudjuk meg pontosan, annyi azonban már biztos, hogy a házasok máris Kanadában vannak, és a legutóbbi képek szerint a korábbi állapotokhoz képest nagyon is kiegyensúlyozottak.

Az elhatározásuk mögött egyébként Harry legutóbbi nyilatkozata szerint egyértelműen a sajtó nyomása áll, ami miatt "nem maradt más lehetőségük." Nálunk is olvashattátok, mennyire kikészítette Meghant a rá irányuló negatív sajtóvisszhang és a folyamatos támadások, amiket már férje sem hagyott szó nélkül.

A döntésüket bírálók és megtapsolók tábora mindkét fronton nagyon erős, de a jelenségre a brexithez hasonlóan máris ráakasztották a megxit elnevezést. A "szakítási hullámot" egyre inkább meglovagolják, legutóbb a Burger King ajánlott "koronát" és állást a párnak, most pedig egy londoni étterem csapott le a dolog gasztronómiai vonatkozására – megalkották a Megxit Menüt!

Na de miből áll a menü?

A három fogásos menü angol és kanadai ételeket vegyesen tartalmaz, és január 20-ától elérhető, de csak a hónap végéig, azM Threadneedle Streetnévre hallgató, London központjában található steakétterem és koktélbárban. A pazar fogások között prémium habzóbort, kanadai rákos-szarvasgombás szendvicset, chilis homárt, steaketés gyömbéres-körtés crumble-t is találhatunk, nem éppen olcsón.

Egy főre 65 fontot (közel 26 ezer forintot) kell kicsengetni, ha szeretnénk megtapasztalni ezeket a páratlan falatokat, amik egy eddig példátlan "történelmi" eseményhez kapcsolódnak.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...