A rendkívüli mézeskalács, amit már novemberben el kell kezdeni

Néha úgy tűnik, mintha minden évben egyre korábban kezdődne a nagy karácsonyi készülődés, dekorálás, vásárlás és süteménysütés. Utóbbi esetben azonban vannak jogos kivételek: például akkor, ha a süteményünk tésztáját 6 hétig pihentetni kell. De vajon minek kellhet ennyi idő?

Bevallom, azok közé az emberek közé tartozom, akik szeretik minél előbb elkezdeni a karácsonyi sütögetést. A decemberem eddig is mindig a különböző mézeskalácsok, gyümölcskenyerek és hasonló finomságok elkészítésével telt, azonban azt nem gondoltam volna, hogy lesz olyan év, amikor már november első hetében fűszeres-fahéjas illat lebeg majd a konyhámban. Ebben az évben viszont pontosan ez történt, ugyanis olyan különleges karácsonyi recepteket válogattam össze, amelyek kissé újragondolják a régi, imádott klasszikusainkat, hogy új, izgalmas formában kerüljenek az ünnepi asztalra. Ennek az utazásnak pedig az első állomása novemberben kezdődik: ekkor kell ugyanis elkezdeni az érlelt lengyel mézeskalács, azaz a Piernik Staropolski elkészítését.

Így fest majd a piernik, ha elkészül / Fotó: Getty Images

Nem csak a fenyő alakú keksz létezik

A mézeskalácsnak sok különböző arca van, az itthon ismert omlós, kedves alakúra kiszúrt keksz csak az egyik eleme egy hosszú listának. Megemlíthetjük még a vékonyabb, gyömbéres skandináv kekszet, esetleg a német Lebkuchent és a lengyelek piernik névre hallgató süteményeit is.

A piernik torunski elsősorban Torun városához kötődik, itt kezdték el ugyanis készíteni, még a középkorban. Ez a sütemény inkább hasonlít a mi kekszünkre, azzal a különbséggel, hogy vastagabb, a tésztája puhább, a közepén pedig lekváros töltelék található.

Ezzel szemben a piernik staropolski nem keksz, hanem torta formájában kerül az asztalra: egy többrétegű, diós krémmel és szilvalekvárral megkent, csokoládéval bevont monstrumról van szó.

Nevét a lengyel „pierny” szóból nyeri, ami annyit tesz: borsos, fűszeres. A tésztát ugyanis jó sok karácsonyi fűszer, és egy nagyobb mennyiségű méz tesz igazán ünnepivé. De mitől olyan különleges?

Mézeskalácsot novemberben?

Nos, a tradicionális piernik staropolski nem egy hétköznapi mézeskalács, a sütemény tésztáját ugyanis hetekig érlelni kell. Ez idő alatt elmélyül az aromája, az állaga pedig alaposan összeérik.

Amikor először olvastam a dologról, kicsit tartottam tőle, hogy a süteménytészta megromlik majd a hosszadalmas várakozás alatt. De további olvasgatás után több dolog is megnyugtatott.

Először is eszembe jutott, hogy ha egy középkori cukrászmesternek is sikerült életben tartania a mézeskalácsát, hűtő és komolyabb technológia nélkül, akkor biztos nekem is sikerül majd. Ez adott némi kezdeti magabiztosságot.

Persze, akinek ennyi nem elég, azt biztosíthatom a következőkről. A tészta garantáltan nem romlik meg, ha megfelelő körülmények között tároljuk. Mégpedig azért, mert:

  • nagyon magas a cukrotartalma, ami természetes módon „tartósítja” a masszát,
  • hideg helyen tároljuk, ami megakadályozza a baktériumok elszaporodását,
  • lehetővé tesszük a tészta szabad légzését, így nem penészedik be.

Ilyen körülmények között tölti el a tészta a számára kiszabott 4-6 hetes pihentetési időt, ami alatt sokkal komplexebb íz alakul ki benne.

Hamisítatlan karácsonyi ízek / Fotó: Lakos Benedek

Szigorúan megtervezett menetrend

Ahhoz, hogy karácsonyra elkészüljünk a mézeskaláccsal, időben el kell kezdenünk az előkészületeket. Ehhez hoztam most egy kis segítséget, hogy ha valaki más is úgy dönt, hogy pierniket nevelget a hűtőjében karácsonyig, biztosan tudja, hogy mikor mit kell csinálnia.

A tésztát valamikor november második vagy harmadik hetében keverjük be (minél több időt hagyunk neki pihenni, annál mélyebb íze lesz), így nagyjából 4-5 hetet tölt majd el a hűtőben.

A tésztát a karácsony előtti héten kell kisütnünk, ekkor történik meg az összeállítás is (5-6 nappal az ünnep előtt). A rétegelt süteménynek kell további pár nap, hogy összeérjenek benne az ízek. Az utolsó lépés pedig a csokoládémázzal való bevonás, amire egy nappal karácsony előtt kerül sor.

Aranyló mézzel készül a tészta / Fotó: Lakos Benedek

Tehát:

  1. November 8-18. között: a tészta begyúrása
  2. December 13-19. között: a tészta kisütése és rétegezése
  3. December 23-24. között: a tészta bevonása csokoládéval

Ebben a cikkben csak a folyamat első részéről, a tészta begyúrásáról lesz szó. A további lépésekről decemberben írok majd egy újabb anyagot, amikor időszerű lesz a sütés és a rétegezés. Érdemes lesz visszanézni.

Gyúrjuk be a tésztát!

Hozzávalók: 1 kg liszt, 500 g méz, 360 g barnacukor, 250 g vaj, 3 db tojás, 120 ml tej, 3 teáskanál szódabikarbóna, 3 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék, csipet só

A mézet, cukrot és vajat egy lábasba tesszük, majd alacsony lángon összeolvasztjuk. Ne forraljuk fel! Ha kész, hagyjuk teljesen kihűlni.

Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet a mézeskalács fűszerkeverékkel és a sóval.

Amikor kihűlt a mézes-vajas keverékünk, öntsük hozzá a szódabikarbónával elkevert tejet. Egyenként üssük bele a tojásokat (de csak akkor, ha már tényleg hideg a keverék, különben megfő a tojás), és alaposan keverjük össze.

A mézes keveréket öntsük a fűszeres liszthez, és egy spatulával dolgozzuk össze. A massza hígnak tűnhet, ettől ne ijedjünk meg, hiszen a hosszú hűtőben töltött idő alatt lesz ideje szilárdulni.

Érlelésre készen / Fotó: Lakos Benedek

Tegyük a masszát egy nagy tálba (ha van, kőedény legyen, az jobbat tesz neki, de a műanyag is megfelel). Fedjük le egy tiszta konyharuhával, hogy legyen némi szabad járása a levegőnek. Amennyiben fóliát használunk, szúrjunk rá apró lyukakat.

Tegyük a tésztát a hűtőnk alsó polcaira, esetleg hideg pincébe, kamrába netán az erkélyre, ha folyamatos hideg idő várható. A lényeg, hogy a hőmérséklet ne ingadozzon, és a tészta ne legyen kitéve hőnek.

Ezután pedig már nincs más dolgunk, mint türelmesen számolni a napokat, és várni, hogy mikor lesz végre karácsony. Kellemes mézeskalács-nevelgetést mindenkinek, decemberben találkozunk!

Forrásunk volt.

Recept és fotók: Lakos Benedek
Címlapkép: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Szívesen főznél együtt Steiner Kristóffal vagy éppen Sass Danival? Most itt a lehetőség, a Nosalty és a Knorr közös Élményfőzésein ugyanis élőben főzhetsz együtt a sztárokkal, ráadásul még otthonról sem kell kimozdulnod, online csatlakozhatsz!

Az Élményfőzésről itt tudhatsz meg többet!


Még több különleges sütemény, amit megsüthetsz:

Címlapról ajánljuk

További cikkek