8 egészséges alapanyag, ami nélkül nem teljes a konyhád

Mutatjuk, mi az a nyolc alapanyag, amit érdemes otthon tartani, hogy bármikor finom és egészséges ételeket tudjunk pár perc alatt készíteni.

Az egészséges életmód egyik alapja, hogy az ember megfelelően megtervezi, hogy mit és mikor fog enni, ehhez pedig előkészül, bevásárol és lehetőleg mindent frissen készít el. Mint tudjuk, az elveket általában sokszor felülírják a szükségletek, nem mindig van idő és energia frissen, mindent az alapoktól magunknak elkészíteni, ilyenkor könnyebben is nyúlunk a nem éppen legtáplálóbb nassolnivalók és gyorsételek után. De ha kialakítunk egy olyan alapkészletet a kamrapolcon, amelyekből kiindulva könnyen össze tudunk állítani egy egészséges és gyors ebédet vagy vacsorát, máris könnyebb a dolgunk, hiszen nem mindig van otthon csupa friss alapanyag. Most megmutatjuk, hogy mely alapanyagokból érdemes beraktároznod otthonra!

8 egészséges alapanyag, ami nélkül nem teljes a konyhád

Kurkuma

Ezt, az ázsiai és indiai kultúrában évezredek óta használt fűszert nemcsak a gyönyörű színe és kellemes íze miatt használják, hanem mert bizonyított gyógyhatással bír, gyógynövénynek is számít.

Emésztést elősegítő, gyulladáscsökkentő hatóanyagai nyugtatják a gyomrot, használják a bőr faggyútermelésének szabályozására, lázcsillapításra, izületi panaszokra, gyakorlatilag általános csodaszerként tekintenek rá.

A kutatók arra az érdekes tulajdonságára is rájöttek, hogy fekete borssal együtt használva a kurkuma felszívódásának hatékonysága megsokszorozódik, úgyhogy érdemes beilleszteni az étrendünkbe: omlettekhez, sült zöldségekre szórva, sós palacsintaszerű lepényekhez adva nemcsak gyönyörű színt kölcsönöz az ételeknek, hanem még egészséges is.

Csicseriborsó, bab, lencse

A rostbevitel szempontjából és magas fehérjetartalmuk miatt is nagyon fontos, hogy rendszeresen fogyasszunk hüvelyeseket, ráadásul az agyunknak is jót tesz, a kutatók rájöttek, hogy az, aki rendszeresen fogyaszt babféléket, jelentősen csökkentheti az időskori demencia kockázatát. Tarthatjuk ezeket száraz formában és konzervként is, érdemes belőlük betárazni, mert egy jó leveshez, gyors zöldséges egytálételhez vagy tartalmas salátához, humuszhoz és kencéhez a legjobb a konzerv változatot használni.

A beáztatott és utána hosszabban főzött szárított változatok sokkal konzisztensebb állagúak lesznek, a legjobb fasírtok és főzelékek ezekből készülnek, nem beszélve a csicseriborsóból készülő csodálatos falafelre, amit nem tudunk a konzerv változatból előállítani.

Fahéj

Vércukorrendező hatással is bír, de nem elsősorban ezért szokták ajánlani a használatát, hanem azért, mert a fahéj kellemes, édes íze és illata annyira aromás, hogy ha valamit fahéjjal ízesítünk, sokkal kevesebb cukorral is ugyanazt az édes ízhatást tudjuk elérni. Érdemes tehát a különböző kásákba, gyerekeknek kínált tejbegrízbe, müzlibe, süteményekbe, kávéba, tejes italokba tenni belőle.

Kókusztej

Ásványi anyagokban gazdag, finom és tápláló – ezeket mind tudja a kókusztej, amely egy igazi univerzálisan felhasználható alapanyag: sós és édes ételekbe egyaránt tehető, a tehéntejet helyettesítő, könnyen használható, kellemes ízű folyadék. Az ázsiai curryk és levesek fontos alkotóeleme, de a klasszikus tejberizs is sokkal finomabb vele és nem tehéntejjel elkészítve. Alaplével, szójaszósszal és friss (vagy akár fagyasztott) zöldségekkel, chilivel összefőzve tíz perc alatt tápláló és különlegesen finom leves készíthető belőle, ami kenterbe veri bármelyik gyorskaját.

Paradicsomlé és -konzerv

A sűrített és passzírozott paradicsom és a további paradicsomos készítmények a kamra alapdarabjai, mivel a napérlelte paradicsomok gazdag íze maradéktalanul és rendkívül koncentráltan található meg bennük, sokkal finomabbak, mint a szezonon kívül a boltok polcain található paradicsomok.

Leves, tésztaszósz, mártások készülhetnek belőle, zöldséges ételekbe, ragukba tehetjük, sőt, vízzel hígítva még kellemes és frissítő italként is fogyasztható.

Olívaolaj

Mára rengetegen használnak mindennapos főzésre olívaolajat, amely az egyik legegészségesebb zsiradékféle: vitaminokban gazdag, szabályozza a koleszterinszintet és persze rendkívül finom. Érdemes azonban nemcsak főzésnél elővenni, hanem nyersen is fogyasztani: ruházzunk be egy kisebb üvegnyi igazán jó minőségű, szűretlen, extra szűz olívaolajra, nemcsak azért, mert rendkívül egészséges a fogyasztása, hanem mert olyan különleges ízélményt ad, amit semmilyen más zsiradékféle nem. Egészen harsogó, sokszor csípős, gyümölcsös ízű olajak ezek, amelyeket ehetünk salátákra, friss zöldségekre, paradicsomra csorgatva, de a legjobb, ha egyszerűen valamilyen jó minőségű kenyeret tunkolunk bele ebbe a valódi ízbombába.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket az őrült konyhai ötleteket is fogadd meg:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.