Ételek, melyek nagyon sokat tesznek a bélrendszerünkért

Az elmúlt években az emberek egyre tudatossabbá váltak a bélrendszerük mikrobiómájával kapcsolatban, így egyre fontosabbá vált annak egészségének megőrzése is. Most kiderült, hogy ebben nagyon sokat segíthet bizonyos élelmiszerek gyakoribb fogyasztása.

Az egészséges bélmikrobióma baktériumok, vírusok, gombák és más mikroorganizmusok széles skáláját tartalmazza: ezek segítik az emésztőrendszert a táplálék lebontásában, de támogatják az immunrendszert, valamint a bél-agy tengelyt is. És hogy hogyan biztosíthatjuk mindezeket a bélmikrobiómánknak? Nos, az osztrák Grazi Műszaki Egyetem új tanulmánya szerint ez nagyon egyszerű: csak több gyümölcsöt és zöldséget kell ennünk.

A Gut Microbes című folyóiratban közzétett eredmény szerint ugyanis a friss gyümölcsök és zöldségek támogatják a bélrendszer egészségét.

Ehhez a tanulmányhoz a kutatók először készítettek egy katalógust a gyümölcsökből és zöldségekből származó mikrobioma-adatokból. Ez lehetővé tette számukra, hogy kitalálják, mely baktériumok és egyéb növényi mikroorganizmusok származnak az egyes típusokból. Ezután összehasonlították adatkatalógusukat kettő bélflórával foglalkozó tanulmány nyilvánosan elérhető adataival. Ezekkel a kezükben a kutatóknak már sikerült bizonyítékot találniuk a bélben található gyümölcs- és zöldség-mikroflórára.

Ételek, melyek nagyon sokat tesznek a bélrendszerünkért

Fogyasztásuk csecsemőkorban

Eredményeik alapján a tudósok azt találták, hogy ha csecsemőkorban valaki több gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt, az pozitívan befolyásolja az immunrendszer fejlődését az élet első három évében.

Dr. Babak Firoozi, a Kalifornia állambeli MemorialCare Orange Coast Medical Center gasztroenterológusa szerint az eredmények arra mutatnak rá, hogy a bélrendszer általános mikrobiótája rendeződik, és nem változik jelentősen a 2. év után.

Ezért kulcsfontosságú, hogy a szülők már korán bevezessék az egészséges táplálkozást, hogy gyermekük élethosszig tartó, változatos bél-mikrobiótával rendelkezzen, ami elősegíti az általános egészséget

– tette hozzá.

Monique Richard, regisztrált dietetikus, táplálkozási szakértő, a Nutrition-In-Sight tulajdonosa és a Táplálkozási Dietetikai Akadémia nemzeti médiaszóvivője, szintén egyetértett a következtetéssel. Szerinte a korai expozíció kulcsfontosságú az élethosszig tartó egészséges szokások bevezetésében és megtartásában. Így kiemelten fontos, hogy sokféle gyümölcsöt és zöldséget egyenek a kicsik – 1 és 3 éves kor között – különösen a mikrobiom kolonizációjához.

Együnk sok zöldséget és gyümölcsöt

Miért olyan szuper alapanyagok a gyümölcsök és zöldségek a bélrendszer számára?

Richard szerint az egyik oka annak, hogy a gyümölcsök és zöldségek olyan fontosak a bélrendszer egészsége szempontjából, az oldhatatlan és oldható rosttartalmukhoz kapcsolódik. A rostok ugyanis sokat segítenek abban, hogy a salakanyagok kiürülhessenek a szervezetünkből.

Az oldható rostok feloldódnak a vízzel, de vonzzák is azt, így tudnak egymáshoz kötődni, miközben megragadják a zsírt és a koleszterint, ezáltal kitisztítva a beleket. Ezek a rostok a gyümölcsökben és zöldségekben található tápanyagok sokaságával együtt szó szerint táplálják a bélrendszerünkben lévő mikrobiomot, aktiválják, védik és fiziológiailag és biológiailag támogatják testi funkcióinkat

– magyarázta a szakértő.

Emellett az olyan gyümölcsök és zöldségek fogyasztása, amelyek hozzájárulnak a bélmikrobióma sokféleségéhez, elősegíti a fontos vitaminok és a rövid szénláncú zsírsavak termelődését.

Mely gyümölcsök és zöldségek bélbarátok?

Ezen a téren a kulcs a változatosság. A gyümölcsök és zöldségek is sokfélék, ráadásul számtalan módon elkészíthetőek – ezt mindenképp használjuk ki! Kétségtelen, hogy a legtöbb gyümölcs és zöldség gazdag oldható és oldhatatlan rostokban, illetve számos jótékony összetevőt tartalmaznak, vannak azonban olyanok, amelyek fokozottan támogatják a bélrendszer egészségét.

Ilyenek a káposztafélék családjába tartozó zöldségek, mint a kelbimbó, a káposzta, a kelkáposzta, a rukkola, a spárga és a brokkoli. Az allium-családba tartozó zöldségek, így a metélőhagyma, a hagyma, a fokhagyma, a póréhagyma, valamint a mogyoróhagyma. Köztudottan jó választásnak bizonyulnak az erjesztett zöldségek, például a savanyú káposzta. Emellett az olyan gyümölcsök, mint a banán, a füge, a körte, a bogyós gyümölcsök, az alma, a sárgabarack, az alma és a kivi.​

Forrásunk volt.


Még több egészségcikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

Mutatjuk az idei Sziget Fesztivál étel és ital árait: a...

A Sziget Fesztivál kapcsán évről évre visszatérő téma, hogy mennyire kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni, ha a fesztivál területén szeretnénk enni vagy inni. A 2026-os rendezvény sem nevezhető olcsó programnak, ugyanakkor az árak alapján úgy tűnik, hogy nem történt újabb drasztikus drágulás. Akadnak olyan ételek, amelyek nagyjából a tavalyi árszinten maradtak, és továbbra is találni pénztárcabarátabb lehetőségeket is.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.