3 jel, hogy az emésztéseddel valami baj van

A bélrendszered gyakorlatilag az egész szervezeteddel összeköttetésben áll – éppen ezért nem érdemes elbagatellizálni, ha rosszul működik az emésztésed.

Az elmúlt évek kutatásaiból egyértelműen kiderül, hogy a bél mikrobiomját (a benne található baktériumokat) milliónyi dolog befolyásolja – és a mikrobiom is rengeteg folyamatra kihat a szervezetben. Nem gondolná az ember, de még az aggyal is összeköttetésben áll a bél-agy tengelyen keresztül, és számos komoly betegség kialakulását segítheti elő, ha a mikrobiom egyensúlya hosszú távon felborul.

3 jel, hogy az emésztéseddel valami baj van

Éppen ezért érdemes odafigyelni a testünkre, és észrevenni, ha azt jelzi, hogy valami nem működik megfelelően. Meglepő, de egyértelmű tünetei is lehetnek a rossz emésztésnek, az alábbi néhány dologra például érdemes külön figyelmet szentelni:

Mindig fel vagy puffadva

Ez elég egyértelmű tünet, ha puffadással küzdesz, akkor valószínűleg az emésztéseddel van valami probléma. Bár számos más dolog is okozhat puffadást, általában erre érdemes először elindulni. Azok, akik gyakran puffadnak, hajlamosabbak az irritábilis bélszindróma kialakulására is.

Folyton fáradt vagy

Ha nemcsak egy átmulatott vagy átdolgozott éjszaka után érzed úgy, hogy alig bírsz ébren maradni, hanem rendszeressé vált a folyamatos fáradtság, érdemes lehet a bél mikrobiomjának felborulására is gyanakodni. Az emésztőrendszeri problémák és a baktériumok megfelelő arányának felborulása vezethet nem megfelelő mennyiségű és minőségű alváshoz.

Szorulásod van

Nem szeretünk ilyesmiről beszélni, de a szorulás nagyon fontos tünete lehet egy sor komolyabb problémának.

Az egészséges emésztés egyik legfontosabb jele az, ha rendszeres a székleted, és még az állaga is megfelelő.

A szorulás azt jelezheti, hogy valami gond van az emésztőrendszeredben. Szakértők szerint akkor érdemes aggódni, ha nincs megfelelő széklet legalább háromnaponta.

De mivel lehet segíteni a mikrobiomon?

Először is érdemes a hagyományos módszereket megpróbálni: több fermentált ételt enni, pro- vagy prebiotikumot szedni, esetleg kipróbálni a tudomány szerint hatásos ételeket (egy friss kutatás szerint a dió például nagyon jót tesz az egészséges bélrendszernek). Ha semmi otthoni praktika nem válik be, akkor érdemes orvoshoz fordulni, hosszú távon ugyanis a felborult bél-mikrobiom nemcsak kellemetlen, de kifejezetten káros is.

Forrásunk volt.


Még több az emésztésről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.