Megint rosszabbul járunk, ha tojást akarunk venni

Jelentős mértékben emelkedhet a jövőben a tojás ára, az utóbbi időben ugyanis a takarmány is drágább lett.

A héjas étkezési tojások átadási árainak emelését kezdeményezik kereskedelmi partnereiknél a magyar tojástermelő vállalkozások. A drágulás egyik fő oka, hogy az elmúlt időszakban a takarmányok és a takarmány-alapanyagok ára is nagy mértékben nőtt, derült ki a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.

Ahogy az az Agrárgazdasági Kutatóintézet adataiból is kiderül, a gabonafélék 25-30 százalékkal drágultak az elmúlt fél évben, a takarmánykukorica ára 2021 januárjának második felére elérte a 60 ezer forintos tonnánkénti összeget. A kész takarmányok árai ugyancsak jelentős mértékben növekedtek az elmúlt időszakban, az előrejelzések szerint pedig a következő fél évben még plusz 10 százalékos áremelkedés várható. A gazdálkodói számítások szerint a tojástermelésben mintegy 3 forint/darab önköltség-emelkedést eredményezett a takarmány árának emelkedése.

A takarmány árának emelkedése mellett a tyúktartóknak is emelniük kell a tojás árát a költségnövekedés elhárításának érdekében, máskülönben a termelők állománycsökkentésre kell, hogy kényszerüljenek. A gazdálkodók szerint az átadási árak emelésének nem kell szükségszerűen megjelennie a fogyasztói árakban, mert azok nagymértékben függnek a kereskedők árképzési gyakorlatától is.


Aktuális híreink még:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rántott hal egyszerűen

Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...

Címlapról ajánljuk

Rekordhőség és vízhiány fenyegeti az országot: már az ivóvízellátás is...

Az országot sújtó rendkívüli hőhullám nemcsak az emberek egészségét, hanem az ivóvízellátást is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A tartósan 35–40 Celsius-fok közötti hőmérséklet miatt az országos tisztifőorvos július 1-jéig meghosszabbította a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást, miközben több településen már komoly gondokat okoz a megnövekedett vízfogyasztás.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...