Egyik kedvenc italunk csökkentheti a diabétesz esélyét

Egy friss kutatás szerint a teafogyasztással megelőzhető lehet a cukorbetegség – a rossz hír az, hogy ehhez tényleg nagy mennyiségű tea elfogyasztására van szükség.

Egy friss kutatás szerint azoknál, akik naponta legalább négy bögrényi teát fogyasztanak, 17 százalékkal kisebb a valószínűsége a cukorbetegség kialakulásának, mint azoknál, akik ennél kevesebbet, vagy egyáltalán nem isznak teát. A Wuhan Egyetem tudósai szerint az eredmények fekete, zöld vagy oolong fajták esetében a leginkább kimutathatók. A kutatás finoman szólva is nagyszabású volt, átlagosan tíz éven keresztül több mint egymillió résztvevőt követett nyomon.

Csökken az esélyed a diabéteszre, ha nagyon sokat iszol ebből

A tanulmány szerzői a teában található flavonoidokként ismert vegyületek jótékony hatásának tulajdonítják az eredményeket. Ezek a természetben előforduló vegyületek utánozzák az antioxidánsokat, és elpusztítják a káros szabad gyököket a szervezetben.

A kutatók szerint az eredményeik reményt adhatnak az embereknek azzal, hogy egy ilyen egyszerű tevékenységgel is drasztikusan csökkenthetik a cukorbetegség esélyét.

A kutatás egy metaanalízis volt, azaz korábbi tanulmányokat vizsgált. Összesen 19 kutatást találtak elég pontosnak és részletesnek, ezek több mint egymillió résztvevőt jelentettek összesen nyolc országból.

A kutatók szerint lehetséges, hogy a teában lévő bizonyos összetevők, például a polifenolok csökkentik a vércukorszintet, de ezekből a bioaktív vegyületekből megfelelő mennyiségre lehet szükség a hatás eléréséhez. Ez is megmagyarázhatja, hogy egy korábbi vizsgálatukban a kutatók miért nem találtak összefüggést a teaivás és a 2-es típusú cukorbetegség között, mivel nem vették figyelembe a magasabb teafogyasztást. 

Az összefüggés nemtől, földrajzi elhelyezkedéstől vagy teafajtától függetlenül fennáll, ami azt sugallja, hogy az elfogyasztott mennyiség játszik fontosabb szerepet, és nem egyéb tényezők.

Forrásunk volt.


Még több tea:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...