Bajba került Budapest egyik legjobb piaca

Úgy tűnik, nem néz túlzottan fényes jövő elé a budapestiek egyik legrégebbi és legkedveltebb piaca.

A túl sok üres üzlethelyiség és a kevés bérlő okoz nem kis fejtörést a Fény utcai piac Kft., a II. kerületi önkormányzat illetve a főpolgármester, Örsi Gergely számára - írja a napi.hu.

Örsi a profilkötöttség feloldását javasolja, azaz hogy engedélyezzék, hogy a piacon ne csak élelmiszert lehessen árulni - ha ez nem jön be, gyermekmegőrző illetve irodahelyiség szerepel a további tervek között.

A közkedvelt és igen nagy múltú budai piac az utóbbi években elég tragikus időszakon van túl – a 2017-es húsbotrányról mi is írtunk, itt. A bérlők és a vásárlók száma jelentősen visszaesett azóta (többek közt a Nébih rajtaütése és a munkaerőhiány miatt), jelenleg 30%-kal kevesebben járnak ide vásárolni, mint pár éve, és 15 üzlethelyiség áll bérlő nélkül, ami az üzemeltetőnek havi 300.000 ezerbe kerül helyiségenként, azaz összesen évi 54 millió forintba.

A cég adózott eredménye 2017-ben és 2018-ban 30 millió forintra csökkent.

Az őstermelők is kevesen vannak

Az őstermelői szabályozórendszer megváltoztatásával, az elektronikus őstermelői igazolvány bevezetésével jelentős mértékben lecsökkent az őstermelői kereskedői létszám is.

A megoldást abban látják, hogy vállalkozói igazolvánnyal is lehessen asztalt bérelni, nem csak őstermelői státuszban, és hogy ne csak élelmiszert lehessen árulni.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...