Kiderült, ki lesz a Michelin-csillagos Babel étterem új séfje

A Babel étterem még tavasszal hintette el a hírt, hogy idén ősszel egy neves észak-európai séf közreműködésével nyitja újra a Michelin-csillagos éttermet. Végre kiderült, kiről is van szó.

Az új konzultáns séf érkezéséről a Dining Guide számolt be, Hlatky-Schlichter Hubert étteremtulajdonos ugyanis sokáig titkolta, ki fogja segíteni az étterem munkáját. A Michelin-csillagos Babel élére nem más érkezik, mint a korábban két csillagot is kiérdemlő Daniel Berlin, aki tanácsadóként illetve konzuláns séfként fogja segíteni a Babel újranyitását illetve az étterem fejlődését.

Ahogy az a Dining Guide cikkéből is kiderül, a Babel a koronavírus-járvány első hullámának kezdete, vagyis 2020 márciusa óta tart zárva. Az étterem korábbi séfje, Veres István tavaly nyáron köszönt el az étteremtől, azóta pedig még nem alakult ki az étterem hivatalos csapata.

Daniel Berlin nem mellesleg egy két Michelin-csillagos svéd étterem, a Daniel Berlin Krog vezető séfje volt, az étterem 2018-ban a legjobb észak-európai éttermeket listázó White Guide gyűjtésében olyan éttermek mellett szerepelt, mint a háromcsillagos dán Geranium, a norvég Maaemo vagy a svéd Fäviken. Utóbbi étterem és a Daniel Berlin Krog azóta sajnos bezárt, a séf az elmúlt években zömmel egyedi gasztronómiai élmények szolgáltatásával foglalkozott.

Daniel Berlin nem először jár Magyarországon. Néhány évvel ezelőtt nem más stázsolt többször is éttermében, mint a budapesti MÁK Bistro séfje, Mizsei János. Berlin 2017-ben a MÁK csapatával együtt még egy vacsorát is adott.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...