7 trükk, ami segít, hogy eleget igyál napközben

A csapból is az folyik, milyen fontos a megfelelő folyadékbevitel, mégis sokaknak nehezére esik az a bizonyos napi 2-2,5 liter.

Egy egészséges szervezetnek – persze aktivitástól és hőmérséklettől függően – általában 2-2,5 liter tiszta vizet, ízesítetlen teát vagy ásványvizet ajánlanak a szakértők. Ez nem tűnik soknak, mégis legtöbbünknek külön oda kell figyelni arra, hogy sikerüljön elérni, mert a szervezetünk már csak akkor jelez a szomjúságérzettel, ha tényleg dehidratáltak vagyunk, amit azért nem árt elkerülni. Az alábbi 7 tipp segítségével biztosíthatod, hogy meglegyen a kitűzött cél, és ne maradj szomjan akkor sem, ha még nem érzed magad szomjasnak.

Ízesíts!

Alapvetően a legnagyobb baj a vízivással, hogy a legtöbben nem szeretjük a víz semleges ízét, ezért nem jut eszünkben napközben inni belőle. Ezt azzal tudod kivédeni, hogy ízesíted a vizedet citrommal, vagy más gyümölcsökkel, esetleg egy kis mentával. Fontos, hogy cukrot vagy édesítőszert ne rakj bele, mert az már közel sem egészséges, főleg nagy mennyiségben.

via GIPHY

Tölts le egy applikációt!

Rengeteg applikáció létezik ma már nagyjából az összes okostelefonra, ami követi, hogy mennyi vizet iszol, és ha nem eleget, akkor figyelmeztet az elmaradásodra. Sok fitneszkarkötő vagy okosóra saját applikációjában is lehet vezetni, hogy mennyit ittál már aznap, és a legtöbb program statisztikát is készít a heti, havi, háromhavi vízfogyasztásodból.

Vidd magaddal!

Mindegy, hogy hová mész, mindig legyen nálad legalább egy fél liternyi víz, és ha leülsz dolgozni, akkor is rakj magad mellé, szem elé egy jó nagy pohárral! Így mindig eszedbe jut majd inni egy kortyot, ha ránézel, ráadásul, ha cipelned kell, nagyobb eséllyel iszod meg korábban, hiszen így legalább könnyebb lesz tőle a táskád.

Vegyél emlékeztetős palackot!

Biztosan te is láttál már a neten olyan üveg-, vagy BPA-mentes műanyagpalackokat, amelyeken meg van jelölve, hogy meddig ittad le, és az hány deciliter víznek felel meg. Néhányukon még lelkesítő üzeneteket is találsz, aminek hatására talán egy kicsit nagyobb lelkesedéssel iszod a negyedik-ötödik fél literedet is aznap. Szerezz be egy ilyet, könnyebben megy vele a cél elérése!

Edd meg a vizet!

Igen, nem írtuk el: egyél olyan ételeket, amelyeknek nagyon magas a víztartalmuk, így gyakorlatilag evés közben is hidratálsz! Nem kell sokat magyarázni, hogy mik ezek: a dinnye, az uborka, a saláta, a paradicsom, vagy a grapefruit is ilyen, fogyassz belőlük bőven, mert nagyon egészségesek is.

via GIPHY

Igyál szénsavasat!

Bár a sok szénsav nem feltétlenül tesz jót a fogaknak, azt azért nem lehet mondani, hogy egészségtelen – ha pedig jobban szereted a szénsavas vizet, mint a simát, akkor lelked rajta, ha így többet tudsz inni! Ha nem akarsz mindig műanyag hulladékot gyártani azzal, hogy szénsavas vizet fogyasztasz, ruházz be egy szódagépre, hosszú távon abszolút megéri, és olcsóbb, mintha mindig a palackozott vizeket vásárolnád.

Ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Legegyszerűbb meggyes kevert

Amikor gyors és finom sütire vágyunk, tökéletes választás. Nem csak meggyel, hanem bármilyen gyümölccsel, de akár csokival vagy magokkal, illetve ezek keverésével is elkészíthető.