Tényleg szebbé teszi az arcbőrt a vízivás?

Sokan literszámra isszák a vizet, mégis száraz, vagy piros és hámlik a bőrük. Most akkor használ a vízivás a bőrnek vagy nem?  

Az elmúlt években mást sem hallottunk, csak az állandó vízivás mantráját, és már telefonos appok is elérhetők, melyek rendszeres időközönként figyelmeztetnek, hogy igyunk egy pohár vizet. A vízivás természetesen nem csak az egészség, illetve a szép bőr szempontjából fontos, hiszen egyenesen az életünk függ tőle. Ha vizet iszunk, azt a test felveszi, és a véren keresztül elviszi a sejtjeinkbe. Ami pedig megmarad, azt a vese megszűri, és a húgyhólyagból távozik.

Kapcsolódó cikk:

A reggeli citromos víz tényleg segít a fogyásban?

A bőrből történő vízveszteség nem attól függ, mennyi vizet iszunk, hanem inkább a környezettől

Akkor ez azt jelenti, hogy ha sok vizet iszunk, akkor a bőrünk sem fog kiszáradni?

Nincsenek erre vonatkozó, kifejezetten a vízivás bőrre gyakorolt hatásával foglalkozó tanulmányok. Valójában azonban nem valószínű, hogy az elfogyasztott víz mennyisége durván megváltoztatná az emberi bőr kinézetét, ha normális kereteken belül mozog. Az ellenkezőjét viszont bizonyára sokan tapasztalják, miután alkoholt isznak: a másnapos bőr száraz és irritált, de ez komoly kiszáradás eredménye és hasonló lenne a bőrünk, ha napokat kéne egy sivatagban víz nélkül eltöltenünk.Az emberi bőr teljes súlyának nagy részét víz teszi ki, de a bőrből történő vízveszteség nem attól függ, mennyi vizet iszunk, hanem inkább a környezettől, illetve annak páratartalmától, meg attól, hogy használunk-e hidratáló krémet. Ha nem, akkor sokkal több víz tud távozni a bőrünkből. Ezt a folyamatot úgy hívják, hogy transzepidermális vízveszteség.

Mi az, hogy hidratáló krém?

A fent említett vízveszteség úgy jön létre, hogy a bőr környezeti hatásokkal szembeni védőfunkciója sérül, erre pedig elsődleges megoldás a hidratáló krémek használata. Ezekben 3 olyan összetevő van, ami megakadályozza a bőr kiszáradását: elzáró hatóanyagok, melyek mintegy bezárják a vizet a bőrbe, nedvesítők, amelyek a vizet a bőr mélyebb rétegeiből a felsőbb rétegeibe vonzzák, amitől feszesebb és hidratáltabb lesz, valamint lágyítók, melyek például az olajok is. Előbbieknek az a szerepe, hogy a bőrben tartsák, illetve a bőrfelszínre vonzzák a vizet, utóbbinak, hogy a bőrsejteknek a széleit megpuhítsa és ezáltal a teljes bőrt simábbá tegyék.

Ez is érdekelhet:

Meglepő, de ezek is okozhatnak pattanásokat a bőrödön

A hidratáló krémnek nem kell sokba kerülnie, hogy a bőr el tudja látni védő funkcióját

Tehát egy hidratáló ezeket tartalmazza. És ennek egyáltalán nem kell sokba kerülnie, de, hogy a bőr el tudja látni védő funkcióját, és jól is nézzen ki, elsősorban ezekre kell támaszkodnunk a mértéktelen vízivás helyett.

A vízivás más szempontból, például a vérnyomásra vagy vesére tett hatása miatt nagyon fontos, de a bőrön jobban segít a hidratáló krém.

A lakás páratartalma lehet még problémás, és okozhatja, különösen télen, a bőr kiszáradását. Ilyenkor szárazabb a levegő a fűtés miatt, így több víz távozik a bőrből. Ez ellen megoldás lehet egy párásító készülék, valamint a bőr védelme. A kéz kiszáradása ellen például nagyon jó megoldás a kesztyű is.

A meleg vízben való ázás is árt a bőr nedvességtartalmának: minél melegebb a víz, annál gyorsabban bontja le a bőr lipid védőrétegét. Nem szerencsés naponta többször fürdeni, és a lúgos szappanokkal is csínján, mert elősegítik a védőréteg lebontása által a vízveszteséget, mert a bőr Ph-értéke alapvetően savas.

Ez is izgalmas:

Jó-e a hideg zuhany? A tudomány szerint nem, a gyakorlat szerint viszont igenis működik

~ 2 liter vizet ajánlatos naponta meginni - ha nem szereted, dobj bele egy szelet citromot!

Akkor végülis mennyi vizet kell innunk ahhoz, hogy egészségesek legyünk?

Nincs rá egységes irányelv, lényegében az ember egészségi állapotától függ. Bizonyos betegségek esetén például szükséges a bevitt víz csökkentése. Ha valaki azonban egészséges, akkor minimum 1,2 (Egyesült Királyság javaslata) és 2 liter (USA javaslata) közötti vízmennyiséget ajánlott elfogyasztani naponta. De ez attól is függ, hogy mennyit és mit eszünk, mert a szervezet a szilárd táplálékból is képes kivonni a vizet. Abból tudhatjuk, hogy túl keveset iszunk, hogy a vizelet színe nem átlátszó, esetleg halványsárgás, hanem sötét.Ha valaki nem szereti a tiszta vizet, tudományosan bizonyított, hogy többet lesz képes meginni belőle, ha egy szelet citrommal ízesíti.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

via, via és via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.