7 desszert, amit gyerekkorunkban utáltunk, de ma már odavagyunk értük

Sok olyan étel volt gyerekkorunkban, amit nem szerettünk. A kelfőzelék, spenót és pacal mellé néha felsorakozott egy-egy süti vagy desszert is. Mi ezekért nem rajongtunk...

1. Madártej

Kijelenthetjük, hogy ezt az eszméletlenül finom desszertet szinte az egész szerkesztőség utálta gyerekkorában. Volt, aki a tojásfehérjehabot nem tudta értelmezni, és volt, akinek az iskolai menzáról voltak róla rossz élményei. Mára mindegyikünk megbarátkozott vele.

2. Darálós keksz

Sosem értettem, hogy anyukám miért süt belőle karácsonykor és húsvétkor. Nekem száraz volt és íztelen, de talán az is probléma volt, hogy gyerekkoromban nem sokat kávéztam. Ma tea és kávé mellé kifejezetten imádom!

3. Tökös-mákos rétes

Hogy kerül a rétesbe tök? - tette fel a kérdést Juci gyerekkorában, majd elhatározta, hogy soha többé nem eszik olyan édességet, amibe zöldség van. Szerencsére, csak néhány évet kellett várni, hogy ne csak a tökfőzelékért, de a tökös-mákos rétesért is rajongjon.

4. Zserbó

Karácsonyi kedvenc, kivéve Donátának, akit világgá lehetett kergetni ezzel a sütivel. Nem szerette a rumos utóízét, és a diót sem. Most ölni tudna érte!

5. Túrókrémes sütik

Zsófiúgy gondolta, a túró nem sütibe való. Utált minden tortát és desszertet, amiben édes túrókrém volt.

6. Tejberizs

Undi, ragacsos trutyi - legalábbis ezt gondolta Anna gyerekkorában a tejberizsről. Ráadásul minek főzzük meg tejjel a rántott hús mellé rakott köretet?

7. Francia krémes

Legtöbbünknek a vaníliapudingos változattal volt gondja. Semmilyennek éreztük az egészet a száraz, ázott tésztával. Csak néhány évet kellett várni, és megbarátkoztunk ezzel a sütivel is.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...