5 étel, amit még véletlenül se egyél meg, ha penészes

Vannak ételek, amiket penészesen is megehetsz, gondolj csak a kéksajtra. Most viszont olyan élelmiszereket mutatunk, amiket semmiképp ne fogyassz el, ha penészes.

Néhány napja nagy port kavart az Egyesült Királyságban Theresa May kijelentése, miszerint ő nem dobja ki a penészes lekvárt. A brit miniszterelnök szavaival az élelmiszer-pazarlás ellen akart felszólalni, és azt is elmondta, hogy szerinte a lejárt szavatosságú ételeket sem szabadna rögtön kidobni.

A miniszterelnök kijelentései nyomán aIndependenta brit élelmiszer-hatóság ajánlásai alapján összegyűjtötte, hogy mik azok az ételek, amiket nyugodtan megehetünk, ha lekanalazzuk róla a penészt, illetve azokat is, amiket nem szabad, mert rosszul lehetünk tőle. Mivel korábban már írtunk arról, hogy mik azok az élelmiszerek, amiket meg lehet enni penészesen is, ezért most a másik csoportot mutatjuk be nektek:

1. Lágy sajtok

Míg néhány sajt simán elfogyasztható, ha penészes - például a kéksajt és kemény sajtok - addig a lágy sajtokat nem szabad megenni, ha penészesek lesznek. Ha a brie-n vagy a camembert-en penészfoltot látsz, akkor inkább dobd ki.

2. Puha zöldségek és gyümölcsök

Ha a roppanós, feszes héjú gyümölcsök és zöldségek héjáról levágod a penészfoltot, simán megeheted. Ugyanez nem igaz a paradicsomra, uborkára vagy málnára, aminek magas a víztartalma.

3. Kenyér

Ha tárolózsákban, papírban tárolod a kenyeret, könnyen elszaporodhat benne a penész. Ez a szeletelt kenyereknél elég hamar be szokott következni. Ilyenkor még pirítósként se fogyaszd el őket. Készíts inkább egy új kenyeret házilag!

4. Lekvár

A penészes lekvár fogyaszthatóságáról megoszlanak a vélemények. Korábban mi is azt írtuk, hogy a nagyi házi lekvárja megmenthető, ha lekanalazzuk a tetejéről a penészt egy kis ép lekvárral együtt. A brit élelmiszer-hatóság ugyanakkor azt javasolja, hogy ne fogyasszuk el azt a terméket, ami már penészes, mert bajunk lehet tőle.

5. Löncshús

A magas víztartalmú élelmiszerek, mint a löncshús és a maradék húsételek károsak lehetnek, ha már megjelent rajtuk a penész. Ezek az ételek a baktériumok miatt is veszélyesek lehetnek, ezért semmiképp ne együk meg őket, ha már megbüdösödtek, vagy kifogásolható ízük van.

Ezeket olvastad már?

via Independent

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek