A 2+1 legfontosabb dolog, amit az orvosok szerint most megtehetsz magadért

Egyre több ilyen-olyan hiedelem kezd terjedni a koronavírus elleni védelemmel illetve a tünetek csökkentésével kapcsolatban, ezeket igyekeztek orvosi segítséggel tisztázni. 

Hogy véd-e bármi is a koronavírustól azon kívül, hogy igyekszünk otthon maradni, nagyon sokszor kezet mosni és elvégezni az összes többi óvintézkedést, semmi sem bizonyítja. Az általános immunerősítés részeként csak a rendszeres pihenést, a lehető legkevesebb stresszt és a változatos táplálkozást javasolják az orvosok, valamint, aki teheti, annak a levegőzést és minél több napfürdőzést a D-vitamin-szint felturbózásáért.

1. A tüdő védelme

Megelőzésképp a tüdő védelme az, amit elsősorban kiemelnek az orvosok. Ez annyit jelent, hogy ne dohányozz, vagy ha mégis így tettél, most szokj le, lehetőleg kerüld a passzív dohányzást is, és ne most süss szalonnát nyílt tűzön, a légzőszerveknek semmilyen füst nem tesz jót. Ha pedig valamilyen allergiád van, tegyél meg mindent annak érdekében, hogy távol tartsd magad a rád veszélyes allergénektől. Segíthetnek a tüdőkapacitást növelő sportok is.

2. Pihenés

Az egyik legfontosabb immunerősítő módszer a rendszeres pihenés, különösen akkor, ha hirtelen gyengeséget érez az ember. A legtöbb beteg a tünetek megjelenése előtt néhány órán át különös gyengeséget érzett. Ha ilyesmi tör ki rajtad, ne erőltess semmit, hanem feküdj le, aludj egyet, pihend ki magad. Ha pedig belázasodtál, véletlenül se fáraszd magad tovább, a szervezetnek minden energiára szüksége lesz a regenerálódáshoz. Az orvosok szerint nem érdemes kivárni, míg elfáradunk, a pihenést rutinként kell beiktatni a napirendbe.

+1. Sok folyadék, főleg most

Most különösen érdemes odafigyelni a megfelelő folyadékbevitelre, és akkor is inni, ha épp nem vagyunk szomjasak, vagy nem esik igazán jól, kell a napi 2-3 liter. Ha véletlenül belázasodunk, akkor pedig még ennél is többre lehet szükség.

Amiben nem érdemes hinni

Nagy dózisú C-vitamin, étrend-kiegészítők és különböző légzőgyakorlatok is felmerültek azok között a tévhitek között, amelyek terjednek a neten a járvánnyal egy időben. Egyelőre egyikkel kapcsolatban sem bizonyítottak semmit, így az orvosok nem javasolják, hogy bármilyen módszerrel kísérletezzünk, ami esetleg ronthat a közérzetünkön. A légzőgyakorlatok hatékonyságával kapcsolatos hiedelmek egy J.K. Rowling által posztolt videó alapján kezdtek el terjedni a világhálón, melynek hitelességét a megkérdezett orvosok megkérdőjelezték, ahogy az is csak egy legenda, hogy nem kaphatja el olyan a betegséget, aki sokáig képes visszatartani a lélegzetét.

Ezt olvastad már?

Valóban véd a BCG-oltás a koronavírustól?

Egyedül, otthon ne próbáld ki

Vannak olyan légzőgyakorlatok, amelyek segíthetnek azokban az esetekben, mikor valakinek nagyon enyhe, otthon kezelhető tünetei vannak, de ehhez is fontos orvos tanácsait kérni, mert nem mindegy, hogyan végezzük őket. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy egészséges emberek számára védelmet biztosítanának ezek a technikák, és több orvos kétségbe vonta azt is, hogy betegeknek jót tenne az ilyesmi. Az egyetlen, amiben a megkérdezett orvosok megegyeztek, az volt, hogy enyhe légzési nehézségek esetén jobb nem háton feküdni, inkább hason, vagy ülve pihenni, így könnyebben tud távozni az esetleg lerakódott váladék a tüdőből.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...