Császármorzsa, porozinkó, smarni... mindhárom elnevezés az apró, morzsás finomságot jelöli, amelyet nemcsak a gyerekek fogyasztanak örömmel egy-egy kiadós leves után másodiknak.
Az összes népszerű ételnek megvan a maga legendaköre, a császármorzsának is. Legtöbben Ferenc Jóskához, az utolsó nagy Kaiserhez kötik, de a keringő történetek közül mindenki maga választ ízlése szerint. Egyesek a népmesei verziót komálják: a császár vadászat közben eltévedt, és az erdei anyóka, aki éjszakára befogadta, ezzel vendégelte meg. A romantika hívei szerint a császármorzsát Sissy és Ferenc József eljegyzési lakomájára fejlesztették, és a szép emlékek miatt maradt állandó vendég az udvarban. A praktikusok kedvenc megoldása pedig az, hogy az elrontott palacsintát a szakács összevágva, átsütve, lekvárral és porcukorral felturbózva tálalta őfelségének.
Habitusunkhoz illően válogathatunk az eredetmondák közül, ízlésünknek megfelelően pedig az elkészítés módozatait variálhatjuk. Az eredeti császármorzsa ugyanis meglehetősen távol áll az elterjedt klasszik magyar verziótól. Az eredeti császármorzsában nincsen búzadara, liszttel készül, nem tepsiben, hanem serpenyőben, a tojásokat pedig nem egyben tesszük bele, hanem szétválasztva, a fehérjét kemény habbá verve. Ettől lesz ugyanis puha, szivacsos állagú, pillekönnyű desszert, ami nem is hasonlít a mi apró, morzsás, búzadarás édességünkre. Ez persze nem azt jelenti, hogy a klasszikus-nagymamás verzió nem jó, sőt! De egyszer azért érdemes kipróbálni az eredeti, K. und K. receptet is. Csak hogy legyen összehasonlítási alapunk!
Verhetetlen gesztenyés sütik >>
