Idegőrlő a legújabb kihívás, pedig csak egy tojást kell meghámozni
Akár egy-két órán keresztül is eltarthat, mire sikerül teljesíteni a kihívást, amelyben egy nyers tojást kell meghámozni.
NosaltyAkár egy-két órán keresztül is eltarthat, mire sikerül teljesíteni a kihívást, amelyben egy nyers tojást kell meghámozni.
NosaltyNem tudunk leállni a krumplival, hát ti se tegyétek! Ezúttal nem köretként, hanem laktató főételként kerülnek az asztalra.
NosaltyEgyébként is nehéz belőni, hogy mi az ideális étkezés edzés előtt – pláne, ha reggeli mozgásról van szó. Nem mindegy, mikor és mit eszünk, hogy megfelelő mennyiségű energiánk legyen, és ne is legyünk rosszul mozgás közben. Mire érdemes figyelned, ha korán kezded az edzést?
Stuth-Nagy NikiErzsébet királynő idén ünnepli koronázásának 70. évfordulóját, ennek alkalmából pedig keresik azt az új sütemény, amit elnevezhetnek róla.
NosaltyItt új év, és vele jönnek a nagy elhatározások, fogadkozások, tervek a jövőre nézve. Mára már az is általánossá vált, hogy a szakértők az év elején igyekeznek megjósolni, előrevetíteni, milyen ételek, alapanyagok lesznek népszerűek majd az elkövetkező időszakban. Mutatjuk, 2022-ben mi lesz a menő.
Szekeres DóraÉdes piskóták, piték, pazar sütemények, amelyek az édesen lágy, remegős puding miatt az örök kedvenceitek közé tartoznak.
NosaltyHa unod a sima fasírtot, a sült virslit vagy a különféle húsételeket, akkor voksolj a zöldségfasírtokra. Ezúttal cukkiniből készült mind, de némelyikbe más finomságot is csempésztünk!
NosaltyAz egytálételekben az a legjobb, hogy egyszerre két problémát pipálunk ki, hiszen nem kell külön a körettel is bajlódnunk: a főétellel együtt érkezik. Most olyan fogásokat hoztunk, amikben az egyik kedvenc alapanyagotoké a főszerep: a rizsé.
NosaltyValószínűleg kevés ember van, akinek ne bújna meg a szekrényében egy farmernadrág. Legyen annak bármilyen színe és vastagsága, a nadrágok mosása különös téma, a legtöbb ruhaneművel ellentétben ugyanis nem ajánlott túl gyakran mosni.
Masszi- Rigó CsillaBár már a tavalyi év is rengeteg izgalmas lakberendezési trendet hozott magával, az idei év is bővelkedik majd az újításokban – már ami a konyhát illeti. Színes bútorok, parkettaborítások és fekete konyhai eszközök, eljött a ti időtök!
Masszi- Rigó CsillaHa a boltban vagy akár a konyhádban valamelyik ételnek felpuffadt a csomagolása, akkor érdemes óvatosnak lenned – veszélyes lehet.
Szász NóriRopihoz, pálcikacsipszhez vagy pompomhoz hasonlít jobban? Mindegy is, mert imádnivaló, különleges, és kötelező kipróbálni!
NosaltyBár tésztát akár néhány perc alatt is főzhetünk, a házi tésztagyúrásnak megvan a saját szépsége, pár egyszerű tippel pedig még tökéletesebbé varázsolhatod az eredményt.
Masszi- Rigó CsillaJanuár 12-e a marcipán világnapja, erre a jeles alkalomra pedig milyen más finomságokat ajánlanánk, ha nem olyanokat, amelyek csak úgy roskadoznak a marcipántól?!
NosaltyA tárkonyos raguleves ezúttal csirkegombócokkal készül, a salátánk Martha Stewart kedvenc tonhalsalátája, a desszert pedig málnás brownie, ezúttal glutén nélkül.
Brecz JuditDunakavics, francia drazsé, bocskorszíj vagy dianás cukorka? A retró édességek látványa sokaknak azonnal visszahozza a gyerekkort, de vajon felismered őket név és csomagolás nélkül is?
NosaltyA légkondi külső egységéből kicsöpögő víz a legtöbb háztartásban az udvarra, kertbe csöpög, hiszen nem olyan mennyiségű, hogy bármiben kárt tegyen. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy lehet-e ezt a desztillált vizet jóra használni? Lássuk!
NosaltyDunakavics, francia drazsé, bocskorszíj vagy dianás cukorka? A retró édességek látványa sokaknak azonnal visszahozza a gyerekkort, de vajon felismered őket név és csomagolás nélkül is?
A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.
A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.
Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...
A piskótatekercs igazi klasszikus, amit gluténmentesen is érdemes elkészíteni. Ez a változat puha, könnyű és szépen tekerhető, így nem kell attól tartani, hogy repedezett vagy száraz ...
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.