A mostanában felfedezett, régi, 1954-es szakácskönyvemből való recept. Ez a recept és a végeredménye úgy tökéletes, ahogy van. Habkönnyű, finom, laza, szinte mint egy gyönyörű szivacs, csodásan nézett ki közelről is. A kis hiba a vágott szélénél az csak az én hibám, mert nem vártam meg, hogy szépen, teljesen kihűljön, pihenjen egy kicsit. És a késem, amit pedig nagyon megfentem a vágás előtt, kicsit kicifrázta a szélét. Pedig később csodálatosan lehetett vágni, 1 cm-es csíkokra! Bocsi! Azt hiszem, eddig egyszer sütöttem piskótalapot életemben, de az nem ilyen volt. :-) Igazából talán pont ezért, az igazi piskótás sütiket nem is nagyon szerettem, mert olyan könnyen "szalonnás" tud lenni, amitől nincs rosszabb, vagy a másik, hogy száraz, olyan "fűrészporos". De ezt mostantól felvettem a repertoáromba! :-) Tökéletes lehet ez a piskótalap lekvárral tekercsnek is vagy különböző krémekkel megtöltve, stb...