Óriási tévhit dőlt meg a nők anyagcseréjével kapcsolatban

Nagyon régóta tartja magát az elmélet, miszerint a női anyagcsere viszonylag korán elkezd lassulni – friss kutatások szerint azonban ez egyáltalán nem igaz.

Az ötven az új húsz – legalább is, ha az anyagcserét illeti, egy friss kutatás szerint biztosan. A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány ugyanis azt mondja, hogy tévhit a régóta létező elmélet, miszerint a nők anyagcseréje a 30-as éveikben lassulni kezd.

A szakértők az energiafelhasználást vizsgálták meg minden életkorban, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy mennyi kalóriát éget el a testünk azzal, ha csak úgy vagyunk, nem mozgunk, nem sportolunk. A 80 biológusból álló nemzetközi kutatócsoport 6500 ember 40 évnyi adatait nézte át, akiknek az életkoruk 8 naptól egészen 95 évig terjedt. Az energiafelhasználást úgy mérték meg, hogy megnézték, mennyi szén-dioxidot bocsát ki az alanyok teste.

Óriási tévhit dőlt meg a nők anyagcseréjével kapcsolatban

Ha azt hinnéd, hogy a húszas éveid végétől elkezd csökkenni az alapanyagcseréd, akkor óriásit tévedsz:

a szakértők azt találták, hogy a húszas évektől nagyjából a hatvanas évek elejéig ugyanolyan mértékű marad az anyagcsere. A kutatók feltételezték, hogy a menopauza beleszól majd a változásokba, de ez sem történt meg: a változókori hormonális változások sem befolyásolták érdemben azt, hogy mennyi kalóriát égetünk.

A kutatás más érdekességeket is talált: a leggyorsabb anyagcseréjük a babáknak van, egészen egy éves korukig 50 százalékkal gyorsabb, mint a felnőtteké. Ezután lassan felnőttkorira lassul, a változás pedig nagyjából 20 évesen áll meg. 20-60 évig körülbelül ugyanolyan marad az anyagcserénk, még terhesség közben is. Még idős korban sem annyira vészes azonban a lassulás: mindössze nagyjából 20 százalékkal lesz kevésbé hatékony a szervezetünk ezen rendszere.

Érdekes eredmény volt még az is, hogy a nők és a férfiak anyagcseréjében nincs számottevő különbség, tehát egy újabb elmélet megdőlt: nem igaz, hogy a férfiak több kalóriát égetnek, mint a nők.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.