8 torta, melyben a narancs egy igazi szuperhős
A narancs a téli szezon nagy sztárja. Ezúttal fantasztikus tortacsodákba rakjuk, hogy azokban tündökölhessen.
NosaltyA narancs a téli szezon nagy sztárja. Ezúttal fantasztikus tortacsodákba rakjuk, hogy azokban tündökölhessen.
NosaltyFelejtsük el, hogy a cékla csakis savanyúnak jó. Ha ezen már túlléptünk, akkor ismét ugorjunk egy szintet, és tegyük édességekbe!
NosaltyA citromtortát az is szereti, aki az édesért rajong, de az is, aki a fanyar ízekért. Mi azt kedveljük leginkább, ha a kettő együtt érvényesül egy szeletben!
NosaltyA kókusz minden sütinek jól áll, a következőkben pedig csak olyan finomságokat mutatunk, amik garantáltan feldobják és megédesítik a napodat.
NosaltyJöhet egy olyan menü összeállítás, mely egyáltalán nem hétköznapi? Persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne lenne minden egyes fogás isteni.
NosaltyAz aprósütemények mellé érdemes lehet egy tortát is készíteni az ünnepi asztalra.
NosaltyKisütni egy halom palacsintát, majd tortát varázsolni ebből a halomból: nagyon jól hangzik, talán még egyszerűen is, azonban a palacsintatortának bizony megvannak a buktatói. Kerüljük el őket a Napi Tipp segítségével!
Lakos BenedekNem minden tortának kell szörnyen bonyolultnak lennie: vannak gyors, és kevésbé munkás receptek is. Ezek szerepelnek az alábbi listában, válasszunk egy finomat közülük!
NosaltyHa valami igazán illik egy tortához, az a mascarpone, valljuk be. Édeskésen selymes, hófehér krém a rétegek közt...egyszerűen ellenállhatatlan!
NosaltyEbben a húsvéti Cukorsokk-epizódban az elejétől a végéig megmutatjuk nektek, hogyan készíthettek lélegzetelállító tortakölteményt a húsvéti asztalra.(x)
HirdetésHa tavasz, akkor húsvét, tojás, nyuszi, és.........répa! Ha pedig répa, akkor répatorta! Tudd meg, melyik a te párod csillagjegyed szerint. Mi már a húsvétra készülünk, bizony!
NosaltyLepd meg holnap nőnemű kedvesed egy csodás tortával, és ezúttal válaszd ki a receptet csillagjegye alapján! Természetesen rugalmasak vagyunk, így ha nem szimpatikus az adott finomság, lehet inspirálódni a többiektől is...
NosaltyTudtátok, hogy január 27-e a csokitorta világnapja? Végre egy nap, amire érdemes kiemelt figyelmet fordítani, hát nem igaz?
NosaltyNincs mese, tombol az igazi tavaszi időjárás, végre nem egyből 30 fokban kell pihegnünk a mínuszok után. Itt az eperszezon is, és bár tudjuk, hogy drága, de egy-egy gyönyörűszép tortára való adagot azért szerezzünk be, megéri!
Nosalty7 virág, amik augusztusban is színt visznek a kertbe, és több közülük egészen az első fagyokig virágzik.
Macsuga ViktóriaMegszületett a döntés: a gyulai Kézműves Cukrászda alkotása, a Bíborfehér nyerte el a Magyarország Tortája címet 2026-ban. A desszert korábban Fehér Mámor néven szerepelt a versenyben, végleges fantázianevét csak az eredményhirdetés előtt kapta meg.
NosaltyAugusztus 20-tól kóstolhatjuk Magyarország idei cukormentes tortáját, amelyet egy balatongyöröki cukrászda alkotott meg. A „Szilvafácska” egy népszerű nyár végi gyümölcs zamatos ízét ötvözi dióval, tejcsokoládéval, fahéjjal és egy különleges frissítő összetevővel – vajon kitalálod, mi került az idei győztes tortába?
NosaltyA kánikulában is vannak húsevők, nekik javasoljuk a sztáralapanyagot, a csirkemellet, mert lehet, hogy a fagyóban lapul, lehet, most vesszük meg frissen, a lényeg ebben a hőségben ugyanaz, hogy 30 perc alatt laktató fogásokat készítsünk belőle.
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Tudtátok, hogy nem mindegy fagylalt igazi, amit a boltban kapni? Fagyos, ízes desszert, de ez nem jelenti azt, hogy igazi fagylaltól van szó. Mutatjuk, mik az igazi fagylalt ismérvei, és azt is, hogyan verik át a vásárlókat a gyártók.
A fotón a sütemény alja van felül, a szilikonos formám volt ilyen szép körkörös mintázatú. Picit megolvasztott fagyasztott meggyel tálaltam, igazán jól esett ebben a nagy melegben.
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...