Már a Starbucksnak is megvan az utódja Moszkvában
A cég kísértetiesen hasonlít a Starbucksra, sőt szinte teljesen lekoppintották mindenben.
NosaltyA cég kísértetiesen hasonlít a Starbucksra, sőt szinte teljesen lekoppintották mindenben.
NosaltyAki járt már Pécsett, az tudja, hogy a városnak olyan bája van, ami miatt később újra és újra visszatérésre ösztönöz. Aki ezzel szemben még nem járt a mediterrán hangulatú településen, annak lehet, hogy épp csak egy minimális ösztönzésre lesz szüksége ahhoz, hogy végre ellátogasson a művészet, gasztronómia és látnivalók kellemes ötvözetét felmutató városba. Ebben pedig segítségére lesz a Piqniq Budapest legújabb kampánya, amely Pécs minden zegét és zugát feltárja a kíváncsiak szeme előtt.
NosaltyMásodik alkalommal végezte el felmérését a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely azt vizsgálta, hogy a nagyobb kávézóláncok és gyorséttermek mennyire tartják szem előtt a fenntarthatóságot. Az ingyenesen megtekinthető teszt eredményei között ugyan akadnak pozitív dolgok, összességében mégis elmondható, hogy sajnos a kávézók nagy része nem nagyon figyel a fenntartható forrásból származó kávé beszerzésére. A többi szempontból is igen vegyes képet fest a felmérés.
NosaltyMaria Callas, B.B. King vagy Amy Winehouse zenéjét hallgatva milyen ízek jutnak eszedbe? Többek között az általuk inspirált macaronokat és mennyei ételeket, italokat kóstolhatod végig a főváros szívében.
NosaltyLássuk be, Londonról elsősorban az eső, a királyi család, a Tower, a múzeumok és a színházak szoktak az eszünkbe jutni, és nem a gasztronómia. Pedig kis helyismerettel fantasztikusakat lehet enni-inni, fish and chips-en innen és túl. Úgyhogy öveket becsatolni, feketeöves gasztrobarangolás következik!
Rosanics PetraAz amerikai kávézó dolgozóit furdalja a kíváncsiság arról, mi az emberek véleménye Johnny Depp és Amber Heard peréről.
NosaltyAz oszakai Naoki még 2018-ban nyitotta meg kávézóját, melynek különlegessége eredetileg az volt, hogy a hely közepén egy hatalmas vonatos terepasztal foglalt helyet. Aztán jött egy macska, aki mindent megváltoztatott.
NosaltyMark Ruffalo éppen Magyarországon forgatja új filmjét. A színész már sokadik alkalommal látogatott el az egyik népszerű pesti kávézóba.
NosaltyVan egy hely Budapesten, amelyet a hét első napjain csak varázslók, szerdától vasárnapig viszont a mágusok, boszorkányok és a muglik is meglátogathatnak. Ez a hely nem más, mint a Repülő Seprű, ahol tényleg magunk mögött hagyhatjuk a szürke, varázstalan hétköznapokat. (x)
HirdetésNem látjuk, pedig mégis koszolódik - legyen akár kapszulás, akár őrlős vagy kotyogós kávéfőzőnk, időnként mindegyikre ráfér a takarítás.
Németh OrsiCsernus Imre megunta, hogy zárva kell tartania kávézóját.
NosaltyGyönyörű dísztárgy talált haza - a legendás cukrászda egykori, Herendi porcelán kávégépburkolatát egy titokzatos betelefonáló Pécsnek adományozta.
NosaltyA koronavírus idején ez most igazán jól jöhet néhányaknak.
Liptai LillaA Pilis csodás természeti adottságai mellett gasztronómiai felhozatalban sem utolsó – mutatjuk, hova látogass el a környéken!
NosaltyNem tudsz aludni a kánikulában? Mutatunk 7 egyszerű tippet, amivel klíma nélkül is hűvösebbé teheted a hálót és kellemesebbé az éjszakákat.
NosaltyA tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
NosaltyEgy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.
NosaltyA gyümölcs nem mumus, nem ettől fogsz hízni - de érdekes tudni, melyikben mennyi természetes cukor van. Lássuk!
A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
A fotón a sütemény alja van felül, a szilikonos formám volt ilyen szép körkörös mintázatú. Picit megolvasztott fagyasztott meggyel tálaltam, igazán jól esett ebben a nagy melegben.
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...