Kiderült, ráerőlteti-e gyermekére a vegán életformát a Joker sztárja

Joaquin Phoenix elkötelezett környezetvédő és vegán, így teljesen jogos a kérdés, hogy vajon gyermekének is ezt az életformát szánja-e.

Az Oscar-díjas Joaquin Phoenix hosszú évek óta vegán étrendet folytat, elkötelezett híve a környezetvédelemnek és az állatok jogainak, olyannyira, hogy 2020-ban, amikor megnyerte az Oscart, akkor köszönőbeszédében is a környezetvédelem fontosságáról és a vegánságról beszélt.

Ha a természetbe megyünk, leraboljuk az erőforrásait. Úgy érezzük, jogunk van mesterségesen megtermékenyíteni a teheneket és ellopni a kicsinyeiket, még akkor is, ha gyötrelmes sírásuk félreérthetetlen. Majd elvesszük a tejüket, ami a borjúé, majd a kávénkba tesszük és a gabonapelyhünkre öntjük

– mondta beszédében.

Kiderült, ráerőlteti-e gyermekére a vegán életformát a Joker sztárja

Ezek után teljesen jogos a kérdés, hogy vajon tavaly született kisfiánál erőltetni fogja-e ezt az életformát, vagy megadja számára a választás jogát. A színész most egy interjúban válaszolta meg a kérdést:

Ami a vegán étrendet illeti, nem hiszem, hogy helyes lenne ráerőltetni Riverre az akaratomat. Az ő döntése lesz, milyen életszemléletet választ, de ez nem jelenti azt, hogy hazudni fogok neki. Ha megkérdezi, miből készül a hamburgerhús, akkor elmondom neki. Támogatni fogom őt. Ez a tervem

– mondta Joaquin, aki ezek szerint nagyon örülne, ha később fia is ezt az életmódot választaná, de nem akarja ezt erőltetni.


Még több a vegánságról:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...