Válassz jól az étteremben – ezekre figyelj, ha egészségesen ennél házon kívül

Nem kell lemondanunk az egészséges falatokról akkor sem, ha étteremben étkezünk, csak érdemes előre gondolkozni, és egy-két dologra odafigyelni.

Akár csak szeretünk egészségesen étkezni, akár épp fogyókúránk kellős közepén vagyunk, a házon kívüli, éttermi étkezések gyakran jelenthetnek kihívást számunkra. Az persze nem megoldás, hogy sosem eszünk házon kívül, hogy minden meghívásra nemet mondunk, vagy a tavaszi kiránduláson is egész nap csak hideg szendvicset majszolunk. Ha az alábbiakat betartjuk, nagy valószínűséggel nem esik javíthatatlan hiba az étrendünkön.

1. Tervezzünk előre!

Nem meglepő, hogy mint az egészséges életmódnak általában is, ebben az esetben is nagy hangsúly van a tervezésen. Ha tudjuk, hogy hova szól a meghívás, vagy mi hova szeretnék elvinni szeretteinket, ha tudjuk, hogy a kirándulásunk során hol fogunk ebédelni - tanulmányozzuk előre az étterem étlapját (ez általában a honlapjukon vagy a közösségi oldalukon elérhető). Legyen az étterem akár hagyományos, akár különleges vagy akár valamilyen nemzet konyhája, biztos, hogy találunk olyan ételt, ételeket, amelyeket beilleszthetünk étrendünkbe.

2. Válasszunk okosan!

Ha magunk döntjük el, hogy hol étkezünk, akkor már az étterem kiválasztásánál is szempont lehet a megfelelő ételek kínálata. Keressünk olyan éttermet, aminek az étlapján többféle zöldséges étel is szerepel, ahol a hangsúly láthatóan nem a hatalmas sülteken, púposra rakott tányérokon van. Ha vannak fűszeres roston sültek, saláták vagy más zöldséges köretek, esetleg már eleve kisebb adag is választható - akkor jó úton járunk.

Az ételek választásánál keressük a zsírszegény ételeket, jó választások a frissen sültek, roston sültek, halételek, zöldséges ragus húsételek, saláták, könnyű levesek. A desszerteknél is keressük inkább a különleges falatokat, egy-egy szelet sütemény akár 3-400 kalória is lehet - ne áldozzunk ennyit hétköznapi édességre.

Az ételek mellett persze figyeljünk az italokra is, szerintem egy jó ebéd mellé felesleges limonádét, cukros üdítőt, gyümölcslevet inni. A legjobb a víz, vagy az alkalomhoz illően 1-1 dl száraz bor.

3. Tartsunk mértéket!

Csak azért, mert étteremben eszünk, ne érezzük úgy, hogy végig kell ennünk a teljes menüt. Ha szeretjük a leveseket, akkor pl. ehetünk egy sűrű, gazdag levest, majd második fogásnak egy desszertet. Ha jó a salátakínálat, akkor ehetünk salátát és desszertet vagy levest és salátát. Ha ínycsiklandozóak a főételek, akkor együnk csak azt, vagy akár osztozhatunk is felesben valakivel a főételen és a desszerten. Sok vállalható kombináció áll a rendelkezésünkre, és higgyük el, hogy a kisebb adagtól is jól fogunk lakni, nem kell degeszre enni magunkat.

4. Ne felejtsük el a zöldségeket!

Ma már egyre több éteremben választhatunk különféle salátákat, nem csak a savanyúságok szerepelnek zöldségként az étlapon. Ha van rá lehetőség, kérjünk zöldség köretet (is) a főételeinkhez, de ha tényleg nincs más megoldás, akkor a klasszikus savanyúságok is "érnek". Ne felejtkezzünk meg ezekről, inkább ezeken legyen a hangsúly a hagyományos köretekkel szemben.

5. Ne legyünk szívbajosak!

Ne tartsunk attól, hogy a fentiek miatt "hisztis" vendégnek tartanak minket. Persze maradjunk kulturáltak, ne variáljunk mindent össze-vissza, de egy kisebb adag étel, egy két tányérba tálalt főétel, két villa a desszerthez vagy három fogás helyett egy választása - ez bőven bele kell férjen bármelyik étterem szolgáltatásaiba. Bátran álljunk ellen adott esetben a társaink megjegyzéseinek, hiszen nekünk nem lesz jobb attól, ha akaratunk ellenére megesszük az egész adag ételt, ha külső elvárások miatt végigesszük az egész étlapot.

Ugyanakkor, ha épp egy különleges alkalom miatt vagyunk étteremben (pl. születésnap, esküvő, házassági évforduló stb.), és ennek megfelelően különleges ételeket szeretnénk enni, akkor nem kell feleslegesen kínozni magunkat. Ha egyébként egészségesen étkezünk, vagy épp tartjuk az ajánlott napi kalóriabevitelünket, akkor nem ez az egy ebéd vagy vacsora fogja tönkretenni a diétánkat.

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

Sajttól roskadó húsvéti sós sütik

Megadjuk a módját a húsvéti vendégvárásnak: sajtos sós sütiket sütünk, de nem sima pogácsát vagy sajtos rudat: stanglit dupla sajttal, csigát fokhagymásan-sajtosan, mini kiflit libazsírosan, krumplisan, és persze sajtosan.

Nosalty

További cikkek